Ha valaki nem kap segítséget abban, hogy az életét segítő módon értelmezni tudja a gyermekkorában átélt fájó tapasztalatait, akkor könnyen beleragadhat a sérelmeibe. Megrekedhet a fájdalmaiban. Akkor - lehet akár 20, akár 75 éves - lakik benne egy kisgyerek, akit elutasítottak, megsebeztek, és aki hasonló élethelyzetekben felnőttként is meglepően heves érzelmi reakciókat mutat, és maga sem érti, hogy egyetlen mondat miért billenti ki az egyensúlyából. Néha tehát szükséges visszamennünk a múltba, elbeszélgetni gyerekkori önmagunkkal, megkérdezni tőle, mit élt át, mire vágyott - és már felnőttként értelmet adni valaminek, amiben nem kaptunk segítséget akkor, amikor szükségünk lett volna rá. Jó, ha tudjuk: ezeknek az eseményeknek egy részét el is felejtettük, ami megmaradt belőlük, az csak az érzés, a fájdalom. Ahol tehát meglepő, a helyzethez nem igazodó érzelmi reakcióink támadnak, ott általában olyan régi történet van elásva, amelyre nem is emlékszünk. Ilyenkor érdemes elkezdeni nyomozni - mi lehetett az eredeti történet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése