Pál Feri "Ha azt, ami most megadatik, képes vagyok elengedni, akkor tudom élvezni is, hiszen nem akarom megtartani.."

Ha azt, ami most megadatik, képes vagyok elengedni, akkor tudom élvezni is, hiszen nem akarom megtartani, nem kivánom birtokolni, ezért nem kell félnem az elvesztésétől sem. Ezért nem is a birtoklás az élvezeteknek a kulcsa, hanem az elengedés képessége.

Pál Feri "Schopenhauer, a nagy filozófus mondta: minden ember a saját határait a világ határainak tartja.."

Schopenhauer, a nagy filozófus mondta: minden ember a saját határait a világ határainak tartja. Amikor eljutunk egy problémához, amiről megállapítjuk, hogy nem oldható meg az egyéni életünkben vagy a kapcsolatainkban, akkor valójában nem egy megoldhatatlan helyzet elé kerültünk, hanem a saját határainkig jutottunk el. Ilyenkor az Én határait kellene kibővíteni, valami olyasmit kellene az Én részévé tenni, amitől a problémát fölül fogom múlni. Mert a probléma csak egy adott összefüggésben probléma. Ha fölé nőttem, akkor nekem már nem az.

"Leveheted a pólóm, leveheted a nadrágom, a bugyim is leveheted...Csak a csipeszeket rakd vissza a szárítóra...!"

Leveheted a pólóm, leveheted a nadrágom, a bugyim is leveheted...Csak a csipeszeket rakd vissza a szárítóra...!

Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság "Személyes érzelmet kapni, elfogadni és viszonozni – ez érzelmileg igényessé tesz.."

Személyes érzelmet kapni, elfogadni és viszonozni – ez érzelmileg igényessé tesz. Tegyük fel, Magdi, a kamaszlány elmegy a buliba, és ott találkozik Fecóval, aki már régóta tetszik neki. Most először Fecó végre meg is szólítja, mire Magdi – saját maga számára is érthetetlen módon – hihetetlenül utálatosan válaszol, és azt érzékelteti vele, hogy egyáltalán nem érdekli. Miért csinálom ezt, hogy lehetek ilyen hülye? - gondolja Magdi kétségbe esve. Valójában az történik, hogy az érzelmi igényessége védi őt a sodródástól! Ezt ő borzalmas, átkozott ’gátlásosságként’ éli meg, amitől szenved és szabadulni szeretne – de nem tud. Az érzelmi igényesség tehát – úgyszólván akarata ellenére – védi a személytelen kapcsolatoktól, a sodródástól. Az érzelmi nélkülözésben felnövekvő ember viszont ki van szolgáltatva olyan kapcsolatoknak, amelyek árthatnak neki. Érzelmi kielégítetlensége miatt a szexuális partnereknél érzelmeket keres, ám mivel folyton csalódnia kell, egyiktől a másikig sodródik.

"Aki nem tud, és nem tudja, hogy nem tud, az ostoba. Vesd meg őt.."

Aki nem tud, és nem tudja, hogy nem tud, az ostoba. Vesd meg őt.
Aki nem tud, és tudja, hogy nem tud, az egyszerű lélek. Tanítsd őt.
Aki tud, de nem tudja, hogy tud, az alszik. Ébreszd fel őt.
Aki tud, és tudja, hogy tud, az bölcs. Kövesd őt..

"Aki tud, és tudja hogy tud, az veszélyes. Tőle féljetek.."

Aki tud, és tudja hogy tud, az veszélyes. Tőle féljetek.
Aki tud, és nem tudja hogy tud, az bölcs. Tőle tanuljatok.
Aki nem tud, és tudja hogy nem tud, az okos. Őt tanítsátok.
Aki nem tud, és nem tudja hogy nem tud, az hülye. Őt hagyjátok ..

Junkies - Feloldozás (részlet) "Hidd el, ha nem is tűnik úgy.."

Hidd el, ha nem is tűnik úgy
Mindig van remény
Élj úgy, hogy önmagad legyél
És átölel a fény

"Aki menni akar,engedjük el. Aki nem tudja mit akar,küldjük el. Aki a kezét nyújtja,fogadjuk el.."

Aki menni akar,engedjük el. Aki nem tudja mit akar,küldjük el. Aki a kezét nyújtja,fogadjuk el. Aki képes szavakkal is ölelni,pedig nem tudja biztosan kap-e valaha viszonzást,mégis önzetlenül képes adni,annak tényleg hatalmas a szíve. Aki nem akar szeretni,az gyáva. Aki meri vállalni a bukást,az bátor.És aki tud néha sírni,az mer szeretni is

Albert Einstein "Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki.."

Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.

Feldmár András: Az élmények szabadsága - "Van egy 2000 éves mondása egy rabbinak.."

Van egy 2000 éves mondása egy rabbinak. Az első része így szól: Ha én nem vagyok önmagamért, akkor ki lesz értem? Csak te vagy abban a pozícióban, hogy tudj magadról. Önzőnek kell lenni abból a szempontból, hogy más nincs abban a helyzetben, hogy elmondja, ki vagy, hogy mit akarsz és mit nem akarsz. Ha te nem harcolsz magadért, ki fog harcolni érted?
A második rész ezt mondja: Ha csak önmagamért harcolok, mi vagyok? Először magamért kell lenni, és ha már önmagam vagyok, és önzően és őszintén vagyok a világban, akkor van még egy csomó energiám. És azzal az energiával még lehetek másokért, olyanokért, akik meg tudják mondani, hogyan tudok őértük lenni. Mert elég önzőek ahhoz, hogy kifejezzék magukat annyira, hogy tudjak nekik segíteni. Nekem is önzőnek kell lennem annyira, hogy ha segítségre van szükségem, ki tudjam mutatni, hogyan segítsetek.
Végül a harmadik rész: Ha most nem, akkor mikor? Nem is tudnálak szeretni, ha nem lennél önző. Az azt jelentené, hogy nekem nem kell olvasnom a te eszedet, és neked nem kéne olvasni az enyémet.
Lehet, hogy a szeretet is jár fájdalmakkal, de ez valahogy természetes, és a vágy is jár fájdalommal, de ezt le lehet építeni.
Hogyan tudjuk magunkban megkülönböztetni, hogy ami fájdalmat érzünk, az a szeretetünkkel jár vagy a vágyunkkal?
Nincs semmilyen baj a vággyal. Az csak más, mint a szeretet. A vágy gyakran nagyon kegyetlen tud lenni. Ha a vágyam vezet, nagyon kegyetlen tudok lenni. A vágy néha elpusztítja a tárgyát. A szeretet arra való, hogy az ember megfékezze a vágyát egy kicsit, legalább annyira, hogy ne pusztítsa el azt, akire vágyik. A vágy és a szeretet mindig játszik egymással. A vágy mindent akar, a szeretet pedig azt mondja, vigyázz, nehogy elpusztítsd azt, amire vágysz.

Feldmár András: Az élmények szabadsága - "Ha valaki szabadon mozog, keresi azt, ami neki kell, akkor irigylik azt az embert.."

Ha valaki szabadon mozog, keresi azt, ami neki kell, akkor irigylik azt az embert. Sok irigység van azok iránt, akik szabadok. A Szelíd motorosok egy nagyon jó film. Ott a Vörös Nyakúak, akik már be voltak épülve a saját életükbe, a végén megölték a motorosokat. Akik azt hiszik, hogy csak rabságban élhet az ember, megölik azokat, akik szabadok. Én túlzok egy kicsit a szabadság irányába, de csak azért, mert olyan sokan túloznak a másik irányba.
Soha nem találtam meg volna a helyemet az életemben, ha nem hagytam volna ott tucatnyi helyzetet. És minden alkalommal, amikor azt mondtam, innen elmegyek, akkor valaki mindig azt mondta, hogy felelőtlen vagyok, ezt nem szabad csinálni, meg ilyesmik. Az embernek saját magában kell bíznia, és annyi hibát követhet el, amennyit csak akar; és ha én akarok megmaradni egy szituációban, akkor azt megpróbálhatom, bízva abban, hogy tanultam a korábbi hibáimból.

Otto Rank "Az élet két vezetője az életfélelem és a halálfélelem"

Az élet két vezetője az életfélelem és a halálfélelem

Feldmár András: Az élmények szabadsága - "Ha valaki rádöbben, hogy halandó, megváltozik.."

Ha valaki rádöbben, hogy halandó, megváltozik. Értékes lesz az ideje, csak valós világok elégítik ki, lebontja a látszatot maga körül. Otto Rank mondta: "Az élet két vezetője az életfélelem és a halálfélelem". Ha a halálfélelem nagyobb az életfélelemnél, akkor változik az életünk, valami mást csinálunk.

Feldmár András: Az élmények szabadsága - "A pszichoterápiának három funkciója van, vagy inkább hogyan tud általában segíteni.."

A pszichoterápiának három funkciója van, vagy inkább hogyan tud általában segíteni egy ember a másiknak, mi az emberi segítő kapacitás. E hármon kívül nehéz mást is adni: Vigaszt adni, befogadni, megölelni, szállást adni. A gubancokat oldani. Mi van benne, körülötte, mik a kapcsolatai. Bátorítani. Próbáld meg!
Csak bátor ember bátoríthat. A terapeutának a bátorság modelljének kell lennie. De ne csak mondja, úgy is éljen.
Mi az igazság jutalma?
Sok szenvedés. De az ember végre otthon érzi magát. Ha tudod, mi az igaz, akkor nem érzed elkülönülve magad önmagadtól. Akkor nincs elidegenedés, ami attól van, hogy az ember hazudik magának. Ha a fájdalmat hazugsággal csillapítjuk, ennek elidegenedés lesz az ára. Ez után pedig csak nőhet a fájdalom. Inkább együtt vagyok önmagammal, és hagyom, hogy fájjon, minthogy ne fájjon, de ne tudjam, ki vagyok. Az elidegenedés elszigetel befelé és kifelé is. Az önmagammal való sírásban van jó.
A legrosszabb pszichológiai érzés a szégyen. Ha nincs bátorságunk a szabadságra megalkuvó helyzetekben. A szégyen megszüntetése felszabadít, akkortól újra mélyen lélegzünk.
A szabadságunkat, amíg élünk, folyamatos harcban kell védeni, mert mindig mindenki ezt akarja elvenni tőlünk. Ha ezt a védelmet nem vállalod, inkább öld meg magad most. Találj örömöt a szabadságért való harcban, így élhetsz. Pszichoszomatikai vetület: a szabadság hiánya megbetegít, az immunrendszer leáll.
Ha a rákos betegnek azt mondják, van még hátra három hónapja, megváltoztatja az életét. Úgy él, ahogy eddig is kellett volna. Javulhat, meggyógyulhat. A halál engedélyt ad az életre.
Hogyan ér véget a terápia?
A terapeuta bátorít. A páciens vegye magát komolyan, és mások is. Ha a páciens olyan új emberekkel találkozik, akik komolyan veszik, nem kell már a terapeuta. A páciens elkezdi keresni az ilyen embereket. A terapeuta legyen az első élő bizonyítéka annak, hogy létezik a világon olyan ember, aki komolyan veszi. Sokan el se hitték, hogy van ilyen ember. Ha tudják, hogy van egy, mernek többet is keresni.

Feldmár András: Az élmények szabadsága - "Nehéz az új út kezdete, és lehet, hogy könnyebb tovább hazudni?"

Nehéz az új út kezdete, és lehet, hogy könnyebb tovább hazudni? Ha másképp akarom érezni magam, másképp kell cselekedni és élni is. A tudás és érzés is csak a cselekvésen átértelmeződik, válik valósággá. Az számít, hogyan élek. Így ágyazódom a világba.

Feldmár András: Az élmények szabadsága - "Ha szeretem magam, akkor elfogadom magam.."

Ha szeretem magam, akkor elfogadom magam, és olyan környezetet keresek, teremtek, ahol szeretek élni. A környezettel való dolgozás alapvető. Ha csak önmagammal dolgozom, az újra csak elnyomás. Az pedig depresszióba visz.

Feldmár András "És ha az ember az egész életét úgy éli le, hogy fél attól, hogy lelepleződik, akkor már megérthetitek.."

És ha az ember az egész életét úgy éli le, hogy fél attól, hogy lelepleződik, akkor már megérthetitek, mi az a szorongás. Lámpaláz. Minden színésznek van lámpaláza. A szorongás az lámpaláz. Mert addig, amíg megalakítjuk azt a karaktert, amit a szüleink és mások mondtak, hogy kell lenni, belülről félünk, hogy minden pillanatban a nézők, a társaink rájönnek arra, hogy itt csak egy szegény színész próbálja megalakítani ezt a karaktert. És a színésznek az a rémálma, hogy a színpadon a nézők rájönnek, hogy itt csak egy színész izzad, próbál egy karaktert alakítani, de nem meggyőzően.

Feldmár András "A szeretet semmire sem vágyik."

A szeretet semmire sem vágyik.
A szeretet nem csak elfogadja a másikat úgy, ahogy van, hanem örömöt lel benne úgy, ahogy van. 
A szeretet azt mondja: „Bánthatnálak, de nem teszem."

Feldmár András "Ha ketten vagyunk, úgy jó együtt lenni, hogy egyikünknek sem kell megváltoztatnia önmagát.."

Ha ketten vagyunk, úgy jó együtt lenni, hogy egyikünknek sem kell megváltoztatnia önmagát ahhoz, hogy a másikkal legyen. Ha én magam tudok maradni, és ő maga tud maradni, és mégis élvezzük egymást – és egymás társaságát - az nagyon jó.

Feldmár András "Ha valakit szeretek, akkor a társaságomban, a velem való kapcsolatban szabadabb.."

Ha valakit szeretek, akkor a társaságomban, a velem való kapcsolatban szabadabb, mintha egyedül lenne. És én vele szabadabb vagyok, mintha egyedül lennék. Semmi sem fontosabb, minthogy ne kelljen a szabadságunkkal fizetni az együttlétért.

Feldmár András "A barátsághoz, a szeretethez, az együttléthez játékosság, szabadság és türelem kell…"

A barátsághoz, a szeretethez, az együttléthez játékosság, szabadság és türelem kell… A félelem és a hit hiánya az, ami ezt megzavarja. Elfogadni a Másik határtalan, felfoghatatlan másságát, ahogy a maga tempója szerint megmutatkozik előttem, és így akarni a vele való együttlétet – ebből áll a szerelem.

Feldmár András "A Gonosz nem csak tudatlanság, nem csak neurózis, nem csak gyerekkori traumák következménye.."

A Gonosz nem csak tudatlanság, nem csak neurózis, nem csak gyerekkori traumák következménye, hanem önálló gyilkos energia. A Gonosz persze szereti, ha nem hisznek benne - úgy könnyebb a dolga.

Popper Péter "A hegycsúcsra sokféle út vezet. Vannak meredekebbek és kényelmesebbek.."

A hegycsúcsra sokféle út vezet. Vannak meredekebbek és kényelmesebbek. S a táj is különböző, ami a szemedbe tűnik, de azért ugyanazt a hegyet látod különböző oldalairól. Ezért hát légy türelmes önmagaddal szemben. Találd meg a neked legmegfelelőbb utat. De légy türelmes másokkal szemben is, akik másik ösvényt választottak. Se a te utad, se a másoké nem az egyedül üdvözítő út. Aki felfelé kapaszkodik, sokszor meghorzsolja magát, időnként elesik. Ilyenkor fel kell állni, ne maradj fekve. Amíg úton vagy, nincs veled semmi baj. A belső halál akkor kezdődik, amikor véglegesen letáboroztál a hegyoldalon.

Popper Péter "A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzése fontosabb, mint az enyém.."

A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzése fontosabb, mint az enyém. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár, utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül. A szeretet - ha már megszűnt is - visszaragyog a múltból, mint az élet legfontosabb ajándéka. Még egyszerűbben: a szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van.

Popper Péter "Rosszul gondolkozik az, aki a külsőleg megvalósíthatót összetéveszti a belsőleg lehetségessel.."

Rosszul gondolkozik az, aki a külsőleg megvalósíthatót összetéveszti a belsőleg lehetségessel. Az objektív valóság sokféle lehetőséget tár elénk. Ennél sokkal szűkebb az a tartomány, amire szubjektíve képesek vagyunk. A legértelmetlenebb, ha azzal gyötörjük magunkat: mi lett volna, ha...? Múltunkat elfogulatlanul vizsgálva egyértelműen láthatjuk, hogy bár sokféle út állt nyitva előttünk, mindig azt tettük és választottuk, amire belső lehetőségünk volt. Ezért nem lehet az életet 'elrontani.

Popper Péter "Kompromisszumok nélkül nem lehet együtt élni egy másik emberrel. A társam nem az én hasonmásom.."

Kompromisszumok nélkül nem lehet együtt élni egy másik emberrel. A társam nem az én hasonmásom. Az együttélésben a kompromisszum kölcsönös alkalmazkodást jelent. Lemondást némely saját vágyunkról, igényünkről a másik kedvéért. E nélkül nincs közös élet. A kérdés tehát nem az, hogy hozzunk-e kompromisszumokat, hanem az, hogy a kapcsolat megtartása megéri-e ezeket. Hol a határ? Ott, hogy soha nem szabad olyan kompromisszumokat vállalni, amelyek létezésünk, személyiségünk gyökereit sértik meg. Van néhány olyan érzelmi, erkölcsi, meggyőződésbeli és életvezetési igény, amelynek gyökér szerepe van az életünkben: velük kapaszkodunk a szilárd talajba, rajtuk keresztül újul meg napról napra az életerőnk. Ezeket nem szabad bántani. A többi nem lényeges.

Popper Péter "Sokáig azt gondoltam, a kutyák utálják a pórázt, mint ahogy az emberek is, amikor függenek valakitől.."

Sokáig azt gondoltam, a kutyák utálják a pórázt, mint ahogy az emberek is, amikor függenek valakitől. Lurkó tanította meg, hogy a póráz hasznos dolog. Kapocs, aminek az egyik végén mi lógunk, a másikon pedig olyasvalaki, aki fontos nekünk. Ez biztonságot ad, s ha hiányzik, akkor megbetegszik a lelkünk.

Popper Péter "Nyilvánvaló, hogy a macskának van humorérzéke. Éjjelenként - miután gondosan tanulmányozta.."

Nyilvánvaló, hogy a macskának van humorérzéke. Éjjelenként - miután gondosan tanulmányozta a környékbeli kertek kerítéseit, és megállapította, hogy egyik kutya sem tud kijönni -, leül a kihalt úttest közepén, az ívlámpa alá, hogy mindenfelől jól meg legyen világítva, és buddhistához méltó nyugalommal mosakszik. A kutyák a kerítéseknél őrjöngenek, hörögnek, vicsorognak, de a macska mintha nem is hallaná őket.

Popper Péter "Mert a félelem az ördög varázsfazeka. Megpillantlak. Egész kedvesnek látszol..."

Mert a félelem az ördög varázsfazeka. Megpillantlak. Egész kedvesnek látszol. Közeledünk egymáshoz. És egyszerre félni kezdek tőled. Mert ki tudhatja, hátha rosszat akarsz nekem, bántani fogsz. Védekeznem kell. Rád vicsorgok. Mire te is félni kezdesz tőlem. Most már ketten vicsorgunk egymásra: ne közeledj! Nézd, mekkora kő van a kezemben. És hordozható rakéta a vállamon. Maradj távol tőlem, vagy még jobb, ha eltűnsz. Különben agyonütjük egymást. Később már ezzel kezdjük. Állatokkal különösen. Mi leszünk a Karinthy-féle nyuszi gazdája, a menekülő nyúlé, akit agyonverek, mert nem érti a rohadt, hogy csak meg akarom simogatni.

Popper Péter "Ott táncolunk egymagunkban szomorú színpadunk közepén, lakható, vagy kevésbé lakható.."

Ott táncolunk egymagunkban szomorú színpadunk közepén, lakható, vagy kevésbé lakható díszleteink között. Tényleg, megkérdezted már magadtól, hogy mennyire lakhatók a díszleteid?

Popper Péter "A Jóisten egy gyönyörű ajándékcsomagot tart a jobb kezében a jók számára.."

A Jóisten egy gyönyörű ajándékcsomagot tart a jobb kezében a jók számára, baljában pedig virgácsot szorongat, a rosszaknak. És te egész életedben nagyon fogsz igyekezni, hogy kiérdemeld az ajándékcsomagot. Meg is kapod majd, kibontod és legott kiugrik belőle az ördög és orron vág. És ez lesz a te életed legnagyobb meglepetése!

Popper Péter "A görcsös kapaszkodás nem a szoros érzelmi kapcsolódás, hanem a bizalmatlanság jele."

A görcsös kapaszkodás nem a szoros érzelmi kapcsolódás, hanem a bizalmatlanság jele.

Popper Péter "A lélek viharai ellen tablettákat szedni - gyönge dolog."

A lélek viharai ellen tablettákat szedni - gyönge dolog.

Popper Péter "Ha több életünk lenne, minden iszonyúságot kipróbálnánk."

Ha több életünk lenne, minden iszonyúságot kipróbálnánk.

Popper Péter "A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság a jelen."

A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság a jelen.

Popper Péter "Rengeteg (...) ember van, aki nem tud felejteni, és minden reggel bemagolja gyerekkora, ifjúkora sérelmeit.."

Rengeteg (...) ember van, aki nem tud felejteni, és minden reggel bemagolja gyerekkora, ifjúkora sérelmeit, és húzza maga után, mint egy hosszú sleppet.

Popper Péter "Elborzasztó látvány egy állandóan higgadt, szenvtelen ember, aki soha nem adja jelét örömének.."

Elborzasztó látvány egy állandóan higgadt, szenvtelen ember, aki soha nem adja jelét örömének, bánatának, szeretetének, féltésének, haragjának, megelégedettségének.

Popper Péter: "Az életen nem lehet "makulátlan fehér palástban" végigsétálni."

Az életen nem lehet "makulátlan fehér palástban" végigsétálni.

Popper Péter: "A világunkhoz való pozitív beállítottság a pszichés egészség első feltétele."

A világunkhoz való pozitív beállítottság a pszichés egészség első feltétele.

Popper Péter: "Az élet nem arra való, hogy mindig jól járjunk. Az életbe bele kell férnie kudarcoknak.."

Az élet nem arra való, hogy mindig jól járjunk. Az életbe bele kell férnie kudarcoknak, vereségeknek, újrakezdéseknek is. Ez kifejleszt bennünk olyan tulajdonságokat, lehetőségeket, megismeréseket, amelyek a mindig párnázott úton rejtve maradnának.

Popper Péter "Az életben nem lehetünk meg kompromisszumok nélkül. Alkalmazkodnunk kell másokhoz is.."

Az életben nem lehetünk meg kompromisszumok nélkül. Alkalmazkodnunk kell másokhoz is. De nem szabad olyan kompromisszumokat kötni, amelyeket nem tudunk elviselni.

Popper Péter: "Senkinek sem kell tökéletesnek lennie. Bőven elég a törekvés arra, hogy kicsit.."

Senkinek sem kell tökéletesnek lennie. Bőven elég a törekvés arra, hogy kicsit csiszolni próbáljunk magunkon. Ez elérhető, a tökéletesség eleve reménytelen. Sok minden zsúfolódik össze egy emberben: "sugár és salak", ettől ember.

Müller Péter: Örömkönyv - "Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre.."

Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt. És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek. Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.

Popper Péter: "Hogyan lehet művelt az ember?"

HOGYAN LEHET MŰVELT AZ EMBER? – Úgy, hogy olvas. – És azután? – Elgondolkodik azon, amit olvasott. – És azután? – Megint olvas. – És? – Megint gondolkodik. – És? – És… nincs tovább! Csak jönnek végtelen sorban a „megint”-ek. Ha szerencséje van, ez így tart mindhalálig.

Los errores no los niego, los asumo; las tristezas si las lloro, las supero, y el amor no lo grito, lo demuestro..

Los errores no los niego, los asumo; las tristezas si las lloro, las supero, y el amor no lo grito, lo demuestro. Trato de ser fuerte para que nadie me derrote, de ser noble para que nadie me humille, intento ser humilde para que nadie me ofenda y sigo siendo yo misma para que nadie me olvide!

Karl Gustav Jung: "Az elviselhetetlennek tűnő belső konfliktus azt bizonyítja, hogy Ön helyesen él..."

Az elviselhetetlennek tűnő belső konfliktus azt bizonyítja, hogy Ön helyesen él. A belső ellentmondás nélküli élet ugyanis vagy csupán fél élet, vagy túlvilági élet, de az csak angyaloknak jár.

Pál Feri: Sors és önismeret - "Ma a társkapcsolatokban a partnerek általában azt mondják.."

Ma a társkapcsolatokban a partnerek általában azt mondják: úgy jön létre az egység, és úgy leszünk végül boldogok, ha ütköztetjük az álláspontunkat. Így kompromisszumos megoldás jön létre - csak sajnos én nem látom, hogy ez elég lenne. Azt látom, hogy elfáradunk, megsebződünk a sok ütközésben, s végül fájdalmasan azt mondjuk: harminc százalék odaveszett! E helyett azt tartanám jónak, ha mindketten el tudnánk mondani a másiknak az elképzeléseinket, aztán ezeket száz százalékig leraknánk, és feltennénk a kérdés: mi lenne NEKÜNK jó? Azt már tudjuk, hogy mi a te célod, és azt is, hogy mi az enyém. De van-e közös célunk? Van-e közös álmunk? Van-e közös vágyunk?

Müller Péter: "‎Neked is azt tanácsolom: járj magánúton! Világítson saját fényed, mint homlokon a bányászlámpa.."

‎Neked is azt tanácsolom: járj magánúton! Világítson saját fényed, mint homlokon a bányászlámpa. És a gyermeked homlokán is gyújtsd meg a saját lámpáját. És persze fogjátok…fogjuk meg egymás kezét! Olyan világban élünk, amelyben – bármennyire elveszett és abnormális ez a világ – egyre többen lesznek a kevesek.

Pál Feri: A belénk égett múlt - "A megbocsátás lehet asszimmetrikus is. Vagyis az, akinek megbocsátok, lehet, hogy nem.."

A megbocsátás lehet asszimmetrikus is. Vagyis az, akinek megbocsátok, lehet, hogy nem is tudja, milyen folyamaton megyek keresztül, lehet, hogy sosem kért és kér tőlem bocsánatot, azonban ha a megbocsátás végigmegy, a gyümölcsei szimmetrikusak. Az egész kapcsolatot érintik, nem csak az én életemet. Ezt pedig nem akármilyen áldásnak tartom: hogy én egyedül is tudok gyógyítani egy kapcsolatot, nem csak önmagamat. Természetesen az asszimmetrikus megbocsátás nagyobb terhet ró az áldozatra, és nem szavatolja a kibékülést vagy a kapcsolat folytatását.

Dr. House: "Tudom, hogy ott vagy! Hallom, ahogy aggódsz!"

Tudom, hogy ott vagy! Hallom, ahogy aggódsz!

Christina Aguilera - Hurt (lyric)

Seems like it was yesterday when I saw your face You told me how proud you were but I walked away If only I knew what I know today

Popper Péter: "Volt egy régi, középkori könyörgés, amely valahogy így hangzott: 'Ne gondoljátok, szerelmetes..."

Volt egy régi, középkori könyörgés, amely valahogy így hangzott: 'Ne gondoljátok, szerelmetes feleim, hogy a sátán kívülről közelít felénk, és mi azt mondhatjuk neki: apage, távozz! Mert a sátán mibennünk lakozik, és mi nem tehetünk ellene semmi mást, mint hogy jó szorosan megöleljük.' A vallásos-misztikus burokban nagy élet- és emberismeretről tanúskodó igazság rejtőzik.

Dr. Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság - "Alexander Neill, a summerhilli iskola zseniális alapítója azt mondta: negyvenéves praxisa alatt..."

Alexander Neill, a summerhilli iskola zseniális alapítója azt mondta: negyvenéves praxisa alatt ő nem látott olyan gyereket, akit ne lehetett volna még akár látszólagos antiszociális vagy aszociális állapotából is kiemelni, ha náluk, Summerhillben elfogadták őt. A kulcsszó tehát: ELFOGADNI, olyannak, amilyen. Ez jelenti az érzelmi intelligencia alapját, ami pedig az egyik legfontosabb tényező a későbbi beválásban. Egyébként is: a kutatók megállapították, hogy az értelmi intelligencia tekintetében senkit sem lehet a veleszületett, beprogramozott szintnél magasabb szintre fejleszteni. Az érzelmi intelligencia viszont korlátlanul fejleszthető!

Nelson Mandela: "Ahogy felszabadulunk a félelmeink alól, a jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat is."

Ahogy felszabadulunk a félelmeink alól, a jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat is.

Prof. Dr. Bagdy Emőke: Hidak egymáshoz - Empátia, kommunikáció, konfliktuskezelés

Ha valakivel igazán meghitt együttlétre vágysz, akkor előtte érdemes egy kicsit egymásra hangolódni. Ma már pontosan tudjuk, hogy ha legalább fél percig - de még jobb, ha egy percig - azonos ritmusban lélegzünk, azonos módon engedjük ki a levegőt, jó hosszan és nyugodtan, akkor összehangolódik az agyi elektromos tevékenységünk, és az interakciós szinkronitás biztosan létrejön. Ettől kezdve a megegyezés kialakításának lényegesen nagyobb lesz az esélye.

Harvey MacKay: "Time is free, but it’s priceless. You can’t own it, but you can use it..."

Time is free, but it’s priceless. You can’t own it, but you can use it. You can’t keep it, but you can spend it. Once you’ve lost it you can never get it back.

Nyitrai Erika: Az érintés hatalma: "Ha valaki megérint vagy megsimogat, tudod, hogyan érez irántad..."

Ha valaki megérint vagy megsimogat, tudod, hogyan érez irántad. Ezen a területen nehezen rejthetjük el azt, hogy miként is érzünk valójában. A szavakat eltorzíthatják nüánsznyi különbségek, átszőheti őket a kétértelműség; látszólagos jelentésük mögött teljesen különböző mögöttes tartalmak lehetnek. Az érintés ezzel szemben egyenesen a szívhez szól. Idézd fel, vagy próbáld csak ki: nem érinthetsz meg valakit egy felületes érintéssel, ha igazán érdekel. Nem érinthetsz meg valakit egy szexuális töltetű érintéssel, ha csak a barátja szeretnél lenni. Érezni fogod a különbséget, és az is, akit megérintesz. Néha megpróbáljuk becsapni magunkat, és azt gondolni: közel állunk valakihez, szeretjük őt. De ha nem vagyunk képesek szeretetteljesen, fizikailag megérinteni, vajon tényleg közel vagyunk-e hozzá? Tényleg szeretjük-e?

Müller Péter: Az emberek nem tudják, milyen fontos lenne időnként önmagunkkal lenni...


Az emberek nem tudják, milyen fontos lenne időnként önmagunkkal lenni. Azt meg végképp nem, hogy másoknál az ilyen csendes órákat tiszteletben kell tartani. ... Lehetetlen egy életet úgy leélni, hogy önmagával az ember csak a vécén találkozzon.

Anthony Robbins: Az egyik legnagyobb kihívás bárkinek az életében, hogy megtanulja, hogyan értelmezze a ‘kudarcot’...

Az egyik legnagyobb kihívás bárkinek az életében, hogy megtanulja, hogyan értelmezze a ‘kudarcot’. Hogyan foglalkozzunk az élet ‘vereségeivel’, és mit tartsunk olyan oknak, amely a sorsunkat alakítja. Emlékeznünk kell arra, hogy csaknem bármi másnál jobban alakítja az életünket az, hogy hogyan kezeljük a csapásokat és a kihívásokat.

Oriah Mountain Dreamer: The Invitation

The Invitation by Oriah

It doesn’t interest me
what you do for a living.
I want to know
what you ache for
and if you dare to dream
of meeting your heart’s longing.
It doesn’t interest me
how old you are.
I want to know
if you will risk
looking like a fool
for love
for your dream
for the adventure of being alive.

It doesn’t interest me
what planets are
squaring your moon...
I want to know
if you have touched
the centre of your own sorrow
if you have been opened
by life’s betrayals
or have become shrivelled and closed
from fear of further pain.

I want to know
if you can sit with pain
mine or your own
without moving to hide it
or fade it
or fix it.

I want to know
if you can be with joy
mine or your own
if you can dance with wildness
and let the ecstasy fill you
to the tips of your fingers and toes
without cautioning us
to be careful
to be realistic
to remember the limitations
of being human.

It doesn’t interest me
if the story you are telling me
is true.
I want to know if you can
disappoint another
to be true to yourself.
If you can bear
the accusation of betrayal
and not betray your own soul.
If you can be faithless
and therefore trustworthy.

I want to know if you can see Beauty
even when it is not pretty
every day.
And if you can source your own life
from its presence.

I want to know
if you can live with failure
yours and mine
and still stand at the edge of the lake
and shout to the silver of the full moon,
“Yes.”

It doesn’t interest me
to know where you live
or how much money you have.
I want to know if you can get up
after the night of grief and despair
weary and bruised to the bone
and do what needs to be done
to feed the children.

It doesn’t interest me
who you know
or how you came to be here.
I want to know if you will stand
in the centre of the fire
with me
and not shrink back.

It doesn’t interest me
where or what or with whom
you have studied.
I want to know
what sustains you
from the inside
when all else falls away.

I want to know
if you can be alone
with yourself
and if you truly like
the company you keep
in the empty moments.

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse

Nem érdekel, hogy miből élsz!
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával?
Nem érdekel, hogy hány éves vagy!
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj?

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal!
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már?
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel?
Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk
az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e!
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet?
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből
ered-e az életed?
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy Igen!

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel!
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide! .
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál?
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál!
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott?
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

Anathema - Resonance 2: Nailed to cross/666 (lyrics)

Your souls are nailed to the cross
The blood still runs
but the wounds will heal
and leave scars of rememberance.

Violent Femmes: Color me once (lyrics)

Color me once
Color me twice
Everything gonna turn out nice

Everlasting arms
You gotta keep me from these false alarms

Alarm, alarm I see you sad
Ring, ring I see you I'm glad
Maybe maybe
I'm the fire of her desire

Patience, patience
Said the man
Patience patience
I can't understand
Patience like a man and a wife
I got patience on my neck like a cold cold knife...

Rend az egyenrangú kapcsolatokban

Ha kaptam valakitől valami jót, akkor ő a libikókán felülre kerül, én alulra. Ez arra ingerel, hogy én is adjak neki, s a szeretet okán egy kicsit többet, hogy én legyek fent, s ő lent. Ez arra ingerli majd őt, hogy újból adjon, a szeretet okán egy kicsit többet, és így tovább. Az adok-kapok libikókajátéka tulajdonképpen a boldog kapcsolat titka.
Ha adtam, és nem várom el, vagy nem várom meg, hogy kapjak, hanem újra adok, aztán újra meg újra – gondolván, hogy ezzel milyenvagyok – akkor a másik már nem lesz képes megugrani ezt, és annyit adni, hogy felülre kerüljön, ezért kimenekül a kapcsolatból.

Ez fordítva is igaz: ha negatívumot kaptam, akkor felülre kerülök a libikókán, s lentre kerül az, aki a rosszat adta. Vissza kell hogy adjam az egyensúly érdekében, de a szeretet okán egy kicsi kevesebbet, hogy a megalázott másik fel tudja emelni a fejét. "Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel." – szól az írás. Dobni kötelező. Eltűrni a mártírsors dicsősége – gondolván, hogy ezzel „milyen jó vagyok”. Nagyobbat visszadobni pedig a mindenkori háborúság kiváltó oka.

Tanulj meg mosolyogni. A mosolyban mágikus erő rejlik. Amíg az ember mosolyogni tud...

Tanulj meg mosolyogni. A mosolyban mágikus erő rejlik. Amíg az ember mosolyogni tud, addig képes a további harcra. És aki harcol, az győzhet is.

Az INTUICIÓ az értelem ellentéte, mely érzésekről és érzetekről szól. Ha nem értékeljük a dolgokat...

Az INTUICIÓ az értelem ellentéte, mely érzésekről és érzetekről szól. Ha nem értékeljük a dolgokat, hanem figyelünk csöndes, halk gondolatainkra és követjük őket, ha az adott pillanatban élünk, és nem a múlton rágódunk, vagy a jövőbe nézünk, akkor kapcsolatba kerülünk az intuiciónkkal. Ez nem más, mint az általunk kisugárzott finomenergia újbóli befogadása.

Szent Ágoston: Nem lehet valakit szeretni, akit nem ismerek, és nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek

Nem lehet valakit szeretni, akit nem ismerek, és nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek

Feldmár András: Hogy valaki szeret-e engem vagy nem, azt csak én tudom megmondani...

Hogy valaki szeret-e engem vagy nem, azt csak én tudom megmondani. Mert a másik mondhatná, hogy nagyon szeret engem, de ha nekem teher, akkor nem szeret. Vagy ha engem úgy szeret, ahogy ő gondolja, hogy engem szeretni kell, és nem úgy szeret, ahogy én szeretném, hogy szeressenek, akkor nem szeretnek. Tehát engem meg kell ismernie annak, aki engem szeretni akar. És nekem meg kell ismernem azt, akit én szeretni akarok.

Az akarat egyetlen helyes használata az, hogy az embernek akarnia kell nem akarni...

Az akarat egyetlen helyes használata az, hogy az embernek akarnia kell nem akarni...

Feldmár András: A szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem abban, aki szeret. Hogyha én úgy szeretlek téged...

A szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem abban, aki szeret. Hogyha én úgy szeretlek téged, hogy én akarlak szeretni, az teher lehet neked. Azért mondom, hogy meg kell ismerni, akit szeretek, mert úgy kell szeretnem, ahogy a másik akarja, hogy szeressem. Különben én mondhatom, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, miközben te titokban arra vágysz, hogy meghaljak.

Vörösmarty Mihály: A Merengőhöz(részlet)

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?

Feldmár András: Szerintem azért halnak meg az emberek, mert unatkoznak. Szerintem az unalom a legveszélyesebb betegség...

Szerintem azért halnak meg az emberek, mert unatkoznak. Szerintem az unalom a legveszélyesebb betegség. Az unalom úgy keletkezik, hogy az ember vár valamire. Abban a pillanatban, amikor vársz, akkor már ölöd magad. Én még csak egy hónapja vagyok itt Magyarországon, s én még ennyi embert várni sehol sem láttam, mint itt. Mindenki keres valakit, de soha senki sem talál rá. Én utálok várni, mert amikor az ember vár, akkor olyan, mintha fel lenne akasztva egy fogasra. Nem csinálhat semmit, csak vár, és az élete rettenetesen unalmas lesz. S ha az ember élete unalmas lesz, akkor meghal. Szóval, ha egy mód van rá, akkor ne várjatok.

Szepes Mária: Ráébredtél-e már arra, hogy néha éppen fordított módon próbálod elérni céljaidat...

Ráébredtél-e már arra, hogy néha éppen fordított módon próbálod elérni céljaidat: érzéseid, gondolataid hevesen forgó centrifugájával inkább messzire taszítod, mint közel vonzod őket?

Buddha: Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál...

Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad.

Antoine De Saint Exupéry: Kis Herceg: Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd...

- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt...

Antoine De Saint Exupéry: Kis Herceg: A szökés

Szökéséhez, azt hiszem, a vadmadarak húzását használta föl... S amikor utoljára öntözte meg a virágot, és be akarta borítani a burájával, egyszeriben sírhatnékja támadt.
- Isten veled - mondta a virágnak.
A virág azonban nem felelt.
- Isten veled - ismételte.
A virág köhintett. Ezúttal azonban nem azért, mintha megfázott volna.
- Ostoba voltam - mondta végül a kis hercegnek. - Kérlek, ne haragudjál rám. Próbálj meg boldog lenni.
A kis herceget meglepte, hogy nem kap semmiféle szemrehányást.
Tanácstalanul állt, kezében a burával. Sehogy sem értette a virágnak ezt a kedves szelídségét.
- Hát igen, szeretlek - mondta a virág. - Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos. Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog lenni... Hagyd békén azt a burát. Nem kell.
- De a szél...
- Egyáltalán nem vagyok olyan náthás... Virág vagyok: jót fog tenni az éjszaka hűs levegője.
- De az állatok...
- Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat. Állítólag olyan szépek. Meg aztán ki más látogatna meg? Mert ami téged illet, te messze leszel. A vadállatoktól pedig egy csöppet sem félek. Nekem is vannak karmaim.
És ártatlanul megmutatta a négy tövisét.
- Ne ácsorogj itt ilyen ügyefogyottan - tette hozzá. - Idegesítő... Elhatároztad, hogy elmégy. Hát menj.
Nem akarta, hogy a kis herceg sírni lássa. Kevély virág volt.

Dr. Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság: Ahol untatnak téged, onnan menekülj!

Mérei Ferenc mondta sokszor – és én tökéletesen egyetértek vele –, hogy ahol untatnak téged, onnan menekülj! Hozzátenném: azért menekülj, mert vagy nem igaz, tévútra vezető, amit a fejedbe akarnak verni, vagy te nem vagy még elég érett a befogadására. Mindkét esetben roncsolni, ’lazítani’ fogja a személyiségedet.

Popper Péter: Lélekrágcsálók: Miért beszél magában?

- Miért beszél magában?
- Nem magamban beszélek, hanem a hangokkal... Hozzám ugyanis szólnak a falból!
- És? Maga válaszol?
- Hogyne válaszolnék, ha egyszer szólnak hozzám!
- Látja, valószínűleg ez a baj. Ugyanis hozzám már húsz éve beszélnek a falból, de én tudom, hogy hallucinálok, így soha nem válaszolok. Ezért vagyok én a főorvos. Maga válaszol, ezért maga a beteg.

Rudolf Steiner: Tisztelettel fogadni, szeretettel nevelni...

Tisztelettel fogadni, szeretettel nevelni, szabadságban elengedni.

Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság: Nem szeretnék afféle 'megmondó emberré' válni. Aki tudja. Aki rendíthetetlen...

Nem szeretnék afféle 'megmondó emberré' válni. Aki tudja. Aki rendíthetetlen. Aki úgy beszél, mintha igaza volna. Magam sem szeretem a megmondó embereket, és egyetlen pillanatig sem hiszek nekik. A kérdező embereket szeretem. Azokat, akik a másik ember véleményére kíváncsiak. Egyetlen szempont önmagában soha nem lehet igaz! Az igazság mindig sokoldalú, s mint a régiek mondták: egyszerre tizenkét oldalról lehet csak befogni. Ezért hát az egy szempontú megközelítés mindig csak egy részt lát, és így mindig: 'téved'.

Szendi Gábor: Kéretlen útravalók: A pesszimista ember a tapasztalatot kudarcnak, csalódásnak nevezi el..

A pesszimista ember a tapasztalatot kudarcnak, csalódásnak nevezi el. A tapasztalat azt mondja: folytasd tovább! A csalódás pedig azt: bizonyítottad, hogy nem lehet! A csalódást úgy szoktuk fogadni, mint a halálhírt. Megfellebbezhetetlen. Részvét és vigasztalás jár érte. Pedig a csalódás semmi más, mint tapasztalat. Bárminek a megoldása csak hibázások és korrekciók folyamatában történhet. Ha valami nem vezet eredményre, az fontos tapasztalat, mert megtudtuk, hogy az az út nem járható. A dolgok megnevezése egyben rendszerbe is illeszti azokat. Aki csalódások történeteként éli az életét, alkot egy világot, amely óvatosságra és gyanakvásra inti. Aki problémák megoldásának történeteként éli az életét, az legközelebb is bizakodni fog.

Pál Feri: Sors és önismeret: A fogyasztói társadalom tulajdonképpen átvágott minket...

A fogyasztói társadalom tulajdonképpen átvágott minket, hiszen ha a személyiségünk alkalmas arra, hogy az életet élvezzük, akkor tulajdonképpen meglepően kevés is elég nekünk. Ha ahhoz, hogy az életet élvezni tudjuk, állandóan élvezetekre van szükségünk, az azt jelenti, hogy valójában nem tudjuk élvezni az életet. Ha tudom élvezni az életet - nagyon kevés is elég. Ha nem - a sok is kevés. Erre mondta valaki, hogy bőven vannak olyanok, akiknek sok a pénzük, de csak kevesen gazdagok közülük.

Popper Péter: Egy ember hosszú vándorútján...

Egy ember hosszú vándorútján, ahol mindenféle veszélyek környékezik, egy széles, mély folyóhoz ér, amelynek túlsó partja nyugalmas és békés. Át szeretne jutni, de a megáradt örvényes folyón átúszni reménytelen lenne, nincs sem híd, sem csónak. Mit tesz ez az ember? Nyilván fatörzsekből, nádból, ágakból tutajt eszkábál össze, és annak segítségével átevickél. Vajon okosan cselekszik-e a továbbiakban, ha így gondolkozik: ez a tutaj nagyon jó szolgálatot tett nekem, ezért el nem hagyom sohasem. Ezzel a hátára emelné a tutajt, és annak a súlya alatt görnyedve indulna tovább az útján.... Ha megértettétek a tutaj hasonlatát, a helyes tételeken is túl kell lépnetek, nemhogy a téveseken.

Müller Péter

Ahogy a rosszra, úgy a jóra is rá kell szokni. Vérré, reflexszé, ösztönné, jellemmé és végső soron sorssá csak az lesz, amit sokszor ismételünk. Ha valamiben nincs hosszú időn át tartó munka: sohasem lesz a miénk. Ezért a valódi akarat nem csupán az, ami benső Vezérünktől eredően villámként átcikázik rajtunk, s bevilágítja lelkünk homályos tájait, hanem az, amit sokáig akarunk. Hogy mit tegyek, azt már tudom. De ez még kevés. Az igazi akaratot onnan lehet felismerni, hogy azt hétfőn, kedden, szerdán, októberben, novemberben, decemberben, jövőre és még húsz év múlva is akarom.

Lord Shaftesbury

Aki békében van önmagával, másokat is békén hagy.

Milan Kundera: A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg

A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg (ez a vágy számtalan nőre vonatkozik), hanem az együttalvást kívánó vágyban (ez a vágy csupán egyetlenegy nőre vonatkozik).

Nicholas Sparks: Nem akartam beléd szeretni

Nem akartam beléd szeretni, és nem hiszem, hogy te is akartad volna. De amikor találkoztunk, mindketten éreztük, hogy nem tudunk tenni semmit az ellen, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, minden különbözőségünk ellenére, és ezzel valami ritka és gyönyörű jött létre.

Friedrich Nietzsche

Nem volna szabad megengedi, hogy a szerelem lelkiállapotában bárki életre szóló döntést hozzon.

Müller Péter

A szeretet lényege az együtt. A veled. A velünk.

Agatha Christie

Az ember nem tud mindent elviselni. Úgy vágyom utánad, hogy se enni, se aludni, se pihenni nem tudok.

Danielle Steel

Nem vagyok fiatalabb nálad. Nem számít, milyen öreg vagy, milyen fiatal vagy. Csak az számít, amit érzünk. Nem érdekel, hogy gazdag, szegény, hogy százéves vagy, vagy húsz. Ha az ember szeret valakit, akkor ezek a dolgok nem számíthatnak.

Paulo Coelho

A szerelem vad erő. Ha meg akarjuk zabolázni, elpusztít. Ha börtönbe akarjuk zárni, a rabszolgájává tesz. Ha meg akarjuk érteni, cserbenhagy és összezavar.

Paulo Coelho

Szeretnek, mert szeretnek. Nincs szükség okra a szerelemhez.

Alexandra Penney

Egy kapcsolat igazi próbája, hogy bár nem értünk egyet, nem eresztjük el egymás kezét.

Garcia Marquez

Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.

A jó szív

A jó szív akkor is szeret, ha a másik nem érdemli meg.

Paulo Coelho

A szerelem igazolja azokat a tetteket, amelyeket az emberek képtelenek megérteni - hacsak nem élik át ugyanazt a szerelmet.

Müller Péter

Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt egy kissé én is Te leszek. Már látom, mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat - és megismerem a múltadat, a sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem szíved kódolt adásait. Ha a szíved gyorsabban ver, az én szívem is hevesebben fog dobogni. És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten. De mindez csak akkor történhet meg, ha beléd bújok.

Fekete Gyula

A szerelem alapképlete: az egyik fél a másikban azt szereti mindennél inkább, hogy az a másik éppen őt szereti.

Garcia Marquez

Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.

Time heals all pain

Time heals all pain, but for some it may take a little longer."

Spiteful words hurt

Spiteful words hurt, but silence breaks a heart.

Addig vagy boldog

Addig vagy boldog, amíg van aki szeret, aki a bajban megfogja a kezed! És hogy milyen fontos is neked, csak akkor tudod, ha már nincs veled.

Henri Nouwen

Somewhere we know that without silence words lose their meaning, that without listening speaking no longer heals, that without distance closeness cannot cure

Seneca

If you wished to be loved, love.

Seneca

Time heals what reason cannot

Benjamin Franklin

Whatever is begun in anger ends in shame.

Feldmár András: Ha én egyedül vagyok...

Ha én egyedül vagyok, magamra vagyok hagyatva, akkor még gondolkodni sem tudok rendesen. Ha viszont együtt vagyok valakivel, aki figyel rám, akivel meg lehet beszélni azt, ami érdekel engem, az igenis számít. És nem kell feleleteket adnia, nem kell tanácsolnia dolgokat - ez nem erről szól. Az is egy definíciója a szeretetnek: hogy semmit nem fogok csinálni. Hogy veled leszek, de nem foglak semmire kényszeríteni.
Feldmár András