Márai Sándor "Nem számíthatsz arra, hogy akad egyetlen ember is a világon, aki szavad, cselekedeted.."

Nem számíthatsz arra, hogy akad egyetlen ember is a világon, aki szavad, cselekedeted pontosan úgy érti majd meg, úgy fogja fel és magyarázza, ahogyan te elgondoltad. Mindig csak te tudod, mit akartál igazán: a világ annyit ért és lát csak szándékodból, amit az emberi értelem rejtélyes, torzító tükre felfog és visszatükröz.

Pál Feri: Vágyaink: szárnyak vagy börtönfalak? "Vannak rövid távú vágyaim, amelyek az élvezetre irányulnak.."

Vannak rövid távú vágyaim, amelyek az élvezetre irányulnak, középtávúak, amelyek az örömre hangolnak, és hosszú távúak, amelyek a boldogságra tesznek alkalmassá. Most már csak az a kérdés, hogy milyen irányban áll az életem. Ha ugyanis nekem hosszú távú céljaim is vannak, akkor a rövid, a közép- és a hosszú távú vágyaimat ennek megfelelően tudom rendezni, és meg tudom mondani, milyen irányban áll az életem. Különben a vágyaim rendezetlenül maradnak, s végül szétcincálnak engem. A legfontosabb kérdés tehát az, hogy vannak-e olyan álmaim és céljaim, amelyek hosszú távon meghatározzák az életemet? Ha nincsenek, és a különféle vágyaim ezerféle irányba hajszolnak egyszerre, az egy idő után ellehetetleníti az örömöt, a boldogságot, és az önmegvalósítás akadályává válik.

Konfucius "A szép mindenütt jelen van, csak kevesen veszik észre. "

A szép mindenütt jelen van, csak kevesen veszik észre.

Müller Péter "Ez a legnehezebb manapság, ugye tudod?... Hogy hiányzik - nem is a szeretet - hanem a jóság.."

Ez a legnehezebb manapság, ugye tudod?... Hogy hiányzik - nem is a szeretet - hanem a jóság. Ha valaki jó hozzánk, hirtelen melegünk lesz. Érezted már?... Hogy átsuhan rajtad valami megnevezhetetlenül kellemes érzés. Sőt, meg is lepődsz, hogy ilyesmi van még egyáltalán. Egy jó szó, egy jó tett - és szinte megszédülsz... Érezted már?

Lucio Della Seta "Élj és cselekedj úgy, mintha minden tőled függene, ugyanakkor tudd és örvendezz azon, hogy ez nem igaz."

Élj és cselekedj úgy, mintha minden tőled függene, ugyanakkor tudd és örvendezz azon, hogy ez nem igaz.

Dr. Ranschburg Jenő: Visszatalálunk egymáshoz? "Az egyik lányom rettenetesen nehezen serdült.."

Az egyik lányom rettenetesen nehezen serdült. Kétségbeesve vártam az időt, hogy legyünk már túl rajta. Először akkor éreztem, hogy kifelé tartunk ebből a szakaszból, amikor olyan kedvesen, elfogadóan lenéző kezdett lenni velem. 'Jól van, apu, jól van.' A serdülő ellenérzése, az a hatalmas belső vágy, hogy ne irányítsa őt belülről a szülő, mindennapi dolgokban jelenik meg. 'Rettenetes, ahogy az apu csámcsog! És ahogy öltözik! Még mindig azt viseli, ami a hetvenes években volt divat - szégyenkezem mellette!” Tehát rengeteg látszólagos apróság van, amit alig bír elviselni, de higgyék el: ő kifejezetten keresi ezeket az idegesítő dolgokat. Ebben a konfliktusban ugyanis az a csodálatos, hogy borzasztóan fontos a gyerek számára. Erre a konfliktusra szükség van, mert a valódi identitáson alapuló élet valójában ennek a konfliktusnak a megoldására épül. Éppen ezért pszichológusként nem öröm a számomra, ha ennek a krízisnek az elmaradását látom.

Prof. Dr. Bagdy Emőke "Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van.."

Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van.

Popper Péter "Nincs olyan inga, amelyik csak az egyik irányban leng ki!"

Nincs olyan inga, amelyik csak az egyik irányban leng ki! Ha a sors nagy örömöket hozott, elhozza a nagy szenvedéseket is. Persze lehet apró örömök és pirinyó bánatok között is élni... De érdemes?

Pál Feri "Ha valaki nem kap segítséget abban, hogy az életét segítő módon értelmezni tudja.."

Ha valaki nem kap segítséget abban, hogy az életét segítő módon értelmezni tudja a gyermekkorában átélt fájó tapasztalatait, akkor könnyen beleragadhat a sérelmeibe. Megrekedhet a fájdalmaiban. Akkor - lehet akár 20, akár 75 éves - lakik benne egy kisgyerek, akit elutasítottak, megsebeztek, és aki hasonló élethelyzetekben felnőttként is meglepően heves érzelmi reakciókat mutat, és maga sem érti, hogy egyetlen mondat miért billenti ki az egyensúlyából. Néha tehát szükséges visszamennünk a múltba, elbeszélgetni gyerekkori önmagunkkal, megkérdezni tőle, mit élt át, mire vágyott - és már felnőttként értelmet adni valaminek, amiben nem kaptunk segítséget akkor, amikor szükségünk lett volna rá. Jó, ha tudjuk: ezeknek az eseményeknek egy részét el is felejtettük, ami megmaradt belőlük, az csak az érzés, a fájdalom. Ahol tehát meglepő, a helyzethez nem igazodó érzelmi reakcióink támadnak, ott általában olyan régi történet van elásva, amelyre nem is emlékszünk. Ilyenkor érdemes elkezdeni nyomozni - mi lehetett az eredeti történet?

Gary Chapman "Ha igazán szeretünk, akkor is hűségesek maradunk, amikor nehéz szeretni.."

Ha igazán szeretünk, akkor is hűségesek maradunk, amikor nehéz szeretni. Kitartóan szeretni pedig csak akkor tudunk, ha úgy döntünk, hogy jobban szeretjük az embereket, mint ahogy megérdemlik.

Zilahy Lajos "Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban."

Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk. Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes, nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a boros asztalok felett a szivarfüstben. Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket.

Arthur Schopenhauer "Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs.."

Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs. Ez a magatartás több nyomorúságot okozott már az emberiségnek, mint az összes háború és járvány együttvéve.

Müller Péter "A világból ezerféle adás árad, de te - rádiós hasonlattal - csak azt fogod a sugárzásokból.."

A világból ezerféle adás árad, de te - rádiós hasonlattal - csak azt fogod a sugárzásokból, amire a lelked rá van hangolva. A potméter ott van benned. Mindenre neked kell ráhangolódni, és abban a pillanatban, amikor belül ráállsz - mondjuk a 'szép zene' hullámhosszára -, a szép muzsika egyszer csak hallhatóvá válik számodra. Nem azért, mert véletlenül kifogtad az űrből, hanem mert belül már megteremtetted a megvalósulás feltételeit. Így vagy mindennel. Így vagy ezzel az írásommal is. Csak akkor érint meg, ha ráhangolódtál. Igazából előbb tudtad már, mielőtt elolvastad.

Pál Feri: Sors és önismeret "Tudtátok ti azt, hogy az életünk minden történetét szabadságunkban áll újból befejezni.."

Tudtátok ti azt, hogy az életünk minden történetét szabadságunkban áll újból befejezni, úgy, ahogyan akarjuk? Az én szüleim nem élnek már, de ez egy kicsit sem lehetetleníti el azt, hogy beszélgessek velük. Idebenn. Csodálatos élmény, amikor valamit felismerek például az anyukámmal való kapcsolatomban, és azt mondom: „Bocsáss meg, anya!”. Ettől a pillanattól kezdve kettőnk története ezzel a fölkiáltással fejeződik be, nem azzal, hogy ő meghal. Életem valamennyi történetét befejezhetem, a legfájdalmasabbat, a legnyomorultabbat, a legszívbemarkolóbbat is. Még ott is, ahol a halálos sebet megkaptam, van annyi szabadságom, hogy írjak egy utolsó jelenetet. Egy zárójelenetet. Én vagyok a rendező! Éppen ezért onnan tudhatjuk, hogy valaki elakadt a fejlődésben, ha az élete történetét ugyanúgy mondja el ötven éven keresztül. Akkor ugyanazt a filmet rendezi egy fél évszázadon át, holott az ő történetét meg lehetne már másképp is írni.

Anthony de Mello "Szókratész szentül meg volt győződve arról, hogy a bölcs ember ösztönszerűleg igénytelen életet él.."

Szókratész szentül meg volt győződve arról, hogy a bölcs ember ösztönszerűleg igénytelen életet él. Ő maga még cipőt sem hordott; ugyanakkor a piac szelleme sokszor rabul ejtette, és kiment, hogy az árukban gyönyörködjék. Amikor egy barátja az iránt érdeklődött, hogy miért teszi ezt, Szókratész így válaszolt: 'Azért szeretek odamenni, mert ott fedezem fel, hogy annyi minden nélkül is tökéletesen boldog vagyok'. Az igazi tudás nem annak az ismerete, hogy mit akarsz, hanem annak a megértése, hogy mire nincs szükséged.

Popper Péter "Arthur Miller A bűnbeesés után című darabjában a hősnő így szól a szeretőjéhez:"

Arthur Miller A bűnbeesés után című darabjában a hősnő így szól a szeretőjéhez: 'Te, én olyan retteneteset álmodtam az éjjel: szültem egy hülyegyereket! Úgy éreztem, hogy ebbe bele kell dögleni, és akkor arra gondoltam, hogy ha meg tudnám csókolni, talán minden könnyebb lenne. Talán meg tudnám szeretni. Akkor ráhajoltam erre a hülyén vigyorgó, nyálas arcra, megcsókoltam – és egyszerre minden teher lehullott rólam. Tudod, azt hiszem, így vagyunk a saját életünkkel is.' Igen. Néha kicsit formátlanra alakítjuk magunkat és az életünket, nem olyanra, ami megfelelne az ideáljainknak, mégsem tehetünk mást – mivel ez az egyetlen életünk –, mint hogy megpróbáljuk szeretni. A világgal akkor lehet különbékét kötni, ha az ember kibékül önmagával, és fölvállalja, hogy olyan, amilyen. Amíg ez nem történik meg, addig azt sem tudjuk elhinni, hogy mások szerethetnek minket, mert mi sem szeretjük önmagunkat.

Gyökössy Endre "Ha futunk a félelem elől, utolér, befog és ő használ minket: kihasznál és elhasznál.."

Ha futunk a félelem elől, utolér, befog és ő használ minket: kihasznál és elhasznál. De ha szembefordulunk vele, akkor mi használjuk fel a félelmet, mint sas a rázúduló vihart: szembefordul vele és fölébe emelkedik - éppen a vihar ereje segítségével. Minden legyőzött félelem fölfelé emel!

Mark Twain "Őrizkedjünk azoktól, akik lekicsinylik törekvéseinket!"

Őrizkedjünk azoktól, akik lekicsinylik törekvéseinket! A törpék mindig így tesznek, míg az igazán nagyok azt éreztetik velünk, hogy mi is azzá válhatunk.

Tendzin Gjaco "Ha képesek vagyunk átformálni gondolatainkat, érzelmeinket s magatartásunkat.."

Ha képesek vagyunk átformálni gondolatainkat, érzelmeinket s magatartásunkat, akkor nemcsak hogy könnyebben megbirkózunk a szenvedéssel, hanem eleve sokkal kevesebb szenvedés vár ránk.

Biegelbauer Pál "Aki egy kapcsolatban dominanciára törekszik.."

Aki egy kapcsolatban dominanciára törekszik, azaz felül akar kerekedni a másikon, irányítani akarja őt, az a saját gyengeségéről, mélyen rejlő önbizalomhiányáról tesz tanúságot. Aki valóban erős, az nem törekszik irányításra, mert úgyis ő irányít, ami annyit jelent, hogy őrködik mindkettőjük szabadságán.

Müller Péter "Szeretni nem lehet szkafanderben - csakis meztelenül. Aki szeret: védtelen."

Szeretni nem lehet szkafanderben - csakis meztelenül. Aki szeret: védtelen.

Böjte Csaba: Hidak egymáshoz "A gyerek olyannak látja magát, amilyennek a te szemed tükre mutatja.."

A gyerek olyannak látja magát, amilyennek a te szemed tükre mutatja. De ez így van velünk, felnőttekkel is. Ha hazafelé egy pattanásos legényke csodálattal megbámulja a fiatal lánykát, az a hölgy kivirágzik. Van egy kolléganőm, egy idősebb hölgy, akinek a férje nagyon szépen tud bókolni, minden alkalmat megragad, hogy kedvesen megdicsérje a haját, a ruháját. A kolléganőm ilyenkor mindig azt mondja a férjének: te vén csacsi, hagyd már abba – de tudom, ha abbahagyná, szomorú lenne. Jólesik neki. Legalább tíz évvel megfiatalítja, hogy a férje állandóan udvarol neki. A meccsen a nagy, benga hokistáknak is jólesik, hogy a lelátón ezren üvöltik: mindent bele, hajrá, fog ez menni! Mindannyiunknak nagy szükségünk van arra, hogy drukkoljanak nekünk, hogy bátorítsanak, biztassanak, lelkesítsenek bennünket. Olyan nehéz volna ezt nap mint nap megadni egymásnak?

Carl Gustav Jung "Aki a szerelemben be akarja biztosítani magát, hogy meg ne égesse az ujját.."

Aki a szerelemben be akarja biztosítani magát, hogy meg ne égesse az ujját, semmit se kockáztasson, az a leghatásosabban lehetetlenné teszi, hogy igazi tapasztalatra és mély kapcsolatra tegyen szert. A Himaláját sem lehet megmászni a moziban. A szerelem csak akkor jutalmaz meg bennünket, csak akkor hoz az életünkbe csodákat, ha komolyan vesszük, és odaadjuk magunkat neki. A szerelem nem olcsó dolog, s őrizkednünk kell attól, hogy magunk tegyük olcsóvá.

Müller Péter "Amit hétköznapi értelemben valóságnak nevezünk, az nem más, mint tudattalan tartalmaink sorssá válása.."

Amit hétköznapi értelemben valóságnak nevezünk, az nem más, mint tudattalan tartalmaink sorssá válása. Ezért mindabból, ami velünk történik, meg lehet látni, mi lakott bennünk. A megismerés nem egyéb, mint ráismerni önmagamra életem eseményeiben: azért ilyen az életem, mert belőlem született.

Albert Einstein "Bárki úgy határoz, hogy az Igazság és a Tudás ítészeként útra kél.."

Bárki úgy határoz, hogy az Igazság és a Tudás ítészeként útra kél, biztos lehet benne, hogy hajótörést szenved az istenek hahotájának elsöprő viharában.

Popper Péter: Lélekrágcsálók "A pozitív gondolkodás fogalma eredetileg egy ősi buddhista hagyomány nyomán jött létre"

A pozitív gondolkodás fogalma eredetileg egy ősi buddhista hagyomány nyomán jött létre. Fönnmaradt egy legenda, miszerint Buddha és a tanítványai néztek egy döglött kutyát. Mester, nézd, a halál, a bomló hús, a rothadó tetem milyen rettenetesen visszataszító! Milyen undorító, ha csak az marad meg egy lényből, ami belőle a test! - mondták a tanítványok. Buddha odanézett, és azt mondta: igen, de milyen szép fehér foga van! Ez a pozitív gondolkodás alaptörténete. Innen nőtt ki. Vagyis nem arról van szó, hogy a negatív élményeinket, a keserveinket, a bánatainkat hazudjuk el pozitívnak. Arról van szó, hogy fogadjuk el ezeket olyannak, amilyenek a valóságban, de ha van bennük valami pozitív, akkor azt is vegyük észre.

Kurt Cobain "Nobody dies a virgin ... life fucks us all"

Nobody dies a virgin ... life fucks us all

Pál Feri - Vágyaink: szárnyak vagy börtönfalak? "Úgy érzed, hogy veled szemben egy irgalmatlanul nagy igazságtalanságot követtek el.."

Úgy érzed, hogy veled szemben egy irgalmatlanul nagy igazságtalanságot követtek el. Mi a vágyad most? 'A bosszú! Pusztuljon el, aki velem ezt tette!' Oké, itt azonban nem szabad megállni - e mögött azért van valami mélyebb vágyad is? 'Persze hogy van! Azért vágyom erre, mert így meg tudnám élni, hogy van igazság a földön!' Tehát akkor a mélyebb vágyad az, hogy biztos lehess benne: van igazság a földön! Ha ez bebizonyosodik, van-e még ennél is mélyebb vágyad? 'Ha belegondolok, van… Mert mit érek azzal, hogy van igazság a földön, ha közben nincs, aki szeret?' Akkor az, hogy szeressenek, mélyebb vágy! Ezt egyszer próbáljátok ki, mert döbbenetes felfedezésre fogtok jutni: előbb-utóbb a legrettenetesebb vágyaink is előjelet váltanak! Nincs az a pusztító érzelem, ami mögött ne lenne valami még mélyebb vágy, és a negatívum egyszer csak ne váltana pozitívumra. Ez mindig megtörténik! Kiderül, hogy az ember szívének mélyén sosincsenek pusztító, romboló indulatok – ott mindig gyönyörűségesen szép, pozitív vágyak vannak! Ez egy csoda!

Tendzin Gjaco "Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen.."

Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy sohasem élt igazán.

Müller Péter "A megismerés ott kezdődik, amikor fölfedezem, hogy ebben a közös lázálomban.."

A megismerés ott kezdődik, amikor fölfedezem, hogy ebben a közös lázálomban, ebben a kollektív létrontásban én magam mennyire vagyok részes, mekkora az a gerenda, amit a saját szememben nem veszek észre. Ha csak annyit látok a világból, hogy az elvetemült és pocsék, és az emberek kétségbeejtően sötétek benne, az nem megismerés, mert saját felelősségemre nem döbbentem rá. Így aztán föl sem tudok ébredni a saját káprázatomból. Mint az őrültek az elmegyógyintézetben, meg vagyunk győződve arról, hogy valami hatalmas félreértés miatt kerültünk ide, mi, egyedül normálisak.

Hermann Göring "Az embereket mindig könnyű a vezérek uralma alá hajtani.."


Az embereket mindig könnyű a vezérek uralma alá hajtani ... Csak annyit kell tenned, hogy elhiteted velük, hogy támadás alatt állnak, el kell ítélned a pacifistákat, amiért hiányzik belőlük a hazafiság és mert veszélyeztetik az országot. Ez minden országban éppúgy működik.

Dr. Ranschburg Jenő: Visszatalálunk egymáshoz? "Évekkel ezelőtt a fiam odajött hozzám, és azt mondta:"

Évekkel ezelőtt a fiam odajött hozzám, és azt mondta: 'Apu, van egy nagy problémám, segíts megoldani!' Ilyenkor az ember kihúzza magát – hát nem hiába vagyok pszichológus, a tizenéves fiam hozzám fordul a gondjaival! Ez nagy dolog! Meg is próbáltam valami használható megoldást ajánlani. A gyerek elgondolkodott: 'Igen apu, ez jó. De… ezért és ezért nem használható.' Hát van benne valami, mondok egy másikat. Megint ugyanaz jött: 'Igen, apu, ez is jó, de…' Ilyenkor az ember már nyel egyet. Harmadikat már nehéz, a legtöbb szülő ezt nem is vállalja. Én még egy harmadikat is vállaltam. Természetesen ugyanaz a válasz jött: 'igen, de'. Aztán a gyerek megköszönte szépen, hátat fordított, és a hátából sütött a gúny. 'Tessék! Ennyit érnek az ősök!' És én tudtam, hogy ez kell neki: bizonyíték arra, hogy mindannak, amit rólam kicsi fiú korában gondolt, a kilencven százaléka nem igaz. Hogy egy esendő ember vagyok. Neki kellenek erre a bizonyítékok, hogy önmagává tudjon válni. A szülők nagyon nehezen viselik azt a folyamatot, amikor a gyerekük szemében leértékelődnek, pedig ez elkerülhetetlen, mert azon a magas szinten, ahol a gyerek minket korábban elképzelt, nem lehet az életet leélni. Egyértelműen értékvesztésnek kell történnie, hogy ne alulról fölfelé kelljen ránk néznie, hanem egy síkban legyen a tekintetünk.

Ronald David Laing "A születés pillanatától fogva, amikor a kőkorszaki csecsemő.."

A születés pillanatától fogva, amikor a kőkorszaki csecsemő szemben találja magát a huszadik századi anyával, a csecsemő ki van téve azoknak a szeretet névvel illetett durva erőknek, amelyeknek az anyja, az apja, a nagyszülei és a dédszülei is ki voltak téve. Ezek az erők legfőképpen rejtett képességei többségének megsemmisítésével foglalkoznak, és ebben egészében véve sikeresek. Az új emberi lény úgy tizenöt éves korára olyan lesz, mint legtöbbünk: egy félőrült teremtmény, aki többé-kevésbé alkalmazkodott egy őrült világhoz. Korunkban ez a normális.

Biegelbauer Pál "Vannak az életünkben váratlan kegyelmi pillanatok, amikor nem tudjuk nem észrevenni.."

Vannak az életünkben váratlan kegyelmi pillanatok, amikor nem tudjuk nem észrevenni, hogy ki is igazán a másik. Amikor annak látjuk őt, aki és amilyen: minden elképzelést messze felülmúló csodának. Felragyog előttünk, szép, gyönyörű, hibátlan. Bensőnkben a szívünkre öleljük, és általa szívünkre öleljük a mindenséget. Szerelmesek lettünk. Szép lesz a világ, és mi magunk is elkezdünk ragyogni. Azzal sem törődünk immár, hogy mit szólnak hozzá a többiek. Tudjuk, hogy a véleményük szerint mi nem vagyunk normálisak, de mit számít? Ráébredünk, hogy csak a boldogtalanságot tekintik norma szerintinek, hisz a normát megszabó többség az. Boldogan vagyunk abnormálisak.

Popper Péter: Lélekrágcsálók "Mindig azt kell bizonygatni szavakban és jelszavakban, ami nincs.."

Mindig azt kell bizonygatni szavakban és jelszavakban, ami nincs, amiben valakinek fogyatékossága vagy hiánya van – ami van, az nem szorul igazolásra. Erre szoktam példaként felhozni azokat a férfiakat, akik állandóan a szexuális teljesítményükkel dicsekszenek társaságban, és mindenkinek arról ömlengenek, mennyire bomlanak utánuk a nők, és miféle kalandjaik vannak, voltak, lesznek. Ezektől az uraktól már harminc perc elteltével bátran meg lehet kérdezni: mióta tetszik potenciazavarokkal küzdeni?

Carl Gustav Jung "Nincs az az átlátszó érv, amelyet az ember latba nem vet, ha az meggyőződése mellett szól.."

Nincs az az átlátszó érv, amelyet az ember latba nem vet, ha az meggyőződése mellett szól. Ilyenkor a legerősebb ellenérvek is egyszerűen leperegnek, mivel az érzelmek erősebbek minden logikánál. Még egyébként igen intelligens, művelt és tapasztalt embereknél is valóságos vakságot figyelhetünk meg, ha olyasmiről van szó, amibe érzelmileg erőteljesen belevonódtak. Milyen gyakran tapasztaljuk, hogy egy egyszeri kellemetlen benyomás hatására sok ember rendíthetetlen hamis ítéletet fogalmaz meg, amelyet nem képes megingatni a metsző logika sem.

Feldmár András: A barna tehén fia "Az engedelmesség a legrosszabb ebben az egészben."

Az engedelmesség a legrosszabb ebben az egészben. Minden szótlan engedelmességgel precedenst teremtünk, a neurózist növeljük. Előbb-utóbb minden neurotikus, hallgatásra épülő rendszer megbukik, de sokan, sokat kell, hogy szenvedjenek mások hallgatása miatt. Az ember vagy istennek képzeli magát, vagy féregnek. Ez az isten-féreg komplexus a párkapcsolatokban is létezik. A féreg a legalja, nincs gerince, belül puha, szüksége van az istenre, különben nem is élne. A pszichoterápia arra való, hogy az emberi kapcsolataiban senki ne érezze magát se istennek, se féregnek.

Dr. Csernus Imre: A fájdalom arcai "Egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint.."

Egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint a vidéki nagyvárosokban élő családok 13-14 éves lánygyerekei előbb létesítenek orális szexuális kapcsolatot, mint csókolóznak. Vajon ezek a 13-14 éves lányok sokszor láthatták otthon, hogy a szüleik mély érzésből megcsókolják, megpuszilják egymást, vagy megérintik egymás vállát, megsimogatják egymás kezét? Nem hiszem. Mivel pedig nem látták kiskoruktól kezdve a szeretetnek és az intimitásnak ezeket a megnyilvánulási formáit, nem is tanulták meg használni őket. Megkérdeztem pár fiatal lányt, hogy miért hajlandók bemenni a diszkó vécéjébe orális szexre. Az egyikük azt válaszolta, hogy 'azért, mert arra a rövid időre azt éreztem, hogy valaki csak rám figyel, és engem szeret'.

Pál Feri: Sors és önismeret "Nincsen reménytelen helyzet, csak reményvesztett ember van.."

Nincsen reménytelen helyzet, csak reményvesztett ember van. Ez pedig nagyon nagy különbség! Amikor valamelyikünk eljut oda, hogy ez a helyzet most reménytelen, az élet reménytelen, ez a kapcsolat reménytelen, azt kellene inkább mondani: álljunk csak meg, olyan hogy reménytelen, nincs! Reményvesztettség van. Én most reményvesztett vagyok, és az a kérdés, hogy mit is kezdjek ezzel. Így rögtön valamekkora szabadsághoz jutok, míg ha átélem, hogy a helyzet reménytelen, akkor minden cselekvőkészségem alábbhagy. Mert azt tudnunk kell, hogy nagyon sajátos módon a reményvesztett pillanatokban is van még lépés. Nem is egy. Nem is kettő.

Dr. Szondy Máté: A boldogság tudománya "Az érzelmek 'fertőzőek': ha valaki ránk mosolyog, ösztönösen visszamosolygunk rá.."

Az érzelmek 'fertőzőek': ha valaki ránk mosolyog, ösztönösen visszamosolygunk rá, míg ha partnerünk maga alatt van, sokszor a mi kedvünk is elromlik. Az érzelmek 'terjednek": hangulatunk tudományos vizsgálatok szerint nemcsak az ismerőseink hangulatát befolyásolja, hanem az ismerőseink ismerőseinek a hangulatát is. Az ezt az elméletet alátámasztó kutatók eredményei szerint az alapvetően jó és az alapvetően rossz közérzetű emberek megtalálják egymást, csoportokba rendeződnek, és tartós kapcsolat alakul ki közöttük. Ha Önnek volt már olyan érzése, hogy az egyik ismerőse mintha 'gyűjtené' maga köré a boldogtalan, panaszkodó embereket, most már tudhatja: ez nem véletlen.

Dr. Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság "Az erkölcsi értékekre való nevelés nem úgy történik, hogy vesszük az értékeket a tízparancsolattól"

Az erkölcsi értékekre való nevelés nem úgy történik, hogy vesszük az értékeket a tízparancsolattól Arany Jánosig, és ezekkel tömjük a gyerek fejét. Mint Karácsony Sándor írja, a gyerek – ha elég jó állapotban van –, undorodni fog ettől, 'letokolja', és idővel 'kiokádja' magából. Ha viszont nincs jó állapotban, ezzel kifejezetten rongáljuk, depresszióssá tesszük és dezorientáljuk őt. Ugyanakkor, ha élményt szerzünk neki értékes dolgokkal, például megismertetjük a Biblia érdekes történeteivel, a gyerek ámultan hallgatja, és anélkül, hogy levonná a tanulságot, a kép beleég. Ezek a történetek ugyanis nagyon sokat mondanak neki az erkölcsi világrendről, a bennünk élő törvényről. Bőven elég tehát őt képekben tájékoztatni – és ez az egyedül hatékony. A 'nevelő célzat' ront! 'Man merkt den Absicht, und wird verstimmt!' – mondja Goethe. Az ember megérzi a szándékoltságot – a nevelő célzatot –, és lehangolódik.

Pál Feri: A belénk égett múlt "Ha a fejlődésben már kicsit előrébb járunk, akkor képessé válhatunk arra.."

Ha a fejlődésben már kicsit előrébb járunk, akkor képessé válhatunk arra, hogy magunkat és a másikat is árnyaltan, több szempontból lássuk. Ez órási lépés a személyiségfejlődésben, és lehetünk akár negyven-, akár nyolcvanévesek, akkor se biztos, hogy itt tartunk. Ősz öregembereknél sem ritka, hogy komoly érzelmi megterhelés esetén a személyiségfejlődésnek egy alacsonyabb szintjére esnek vissza, és úgy szabadulnak meg a nyomástól, hogy 'én vagyok a jó, és te vagy a rossz, ezért most kitöltöm rajtad a haragomat'. Ha valaki az életében tapasztalt rosszal így tud csak bánni, ha nem tudja felülmúlni ezt a fekete-fehér gyermekkori mintát, akkor a megbocsátás számára lehetetlenné válik, vagy felszínes marad.

Müller Péter "Minden kapcsolatom akkor romlott meg, amikor valamilyen oknál fogva megszűnt benne a tisztelet.."

Minden kapcsolatom akkor romlott meg, amikor valamilyen oknál fogva megszűnt benne a tisztelet. Ha egy kapcsolat eljut idáig, akkor annak valójában vége van. Formálisan tarthat még - lélekben már nem. Ha én valakiben nem érzem a tisztelet hangját, azzal nem is tudok beszélgetni. Ha pedig én nem tudom tisztelni, az azt jelenti, hogy nem is látom őt, azt sem tudom, kihez beszélek. Tisztelet nélkül csak legázolni tudjuk a másikat.

Popper Péter "Négy napja voltam az indiai Varanasiban, amikor egy reggel arra ébredtem.."

Négy napja voltam az indiai Varanasiban, amikor egy reggel arra ébredtem, hogy legalább kétszáz diák verte egymást, néhány százan pedig álltak és nézték őket. Egyszer csak megjelent a rendőrség, körülvették a tömeget, és válogatás nélkül mindenkit fejbe vágtak. Negyedóra múltán nem maradt talpon senki sem, akkor teherautók gördültek oda, mindenkit feldobtak rájuk, és elvitték őket valahova. Kétségbeesve rohantam Attreyához: 'Mester, hiszen én az erőszak-nélküliség birodalmába jöttem!' Kinevetett: ''Mire számítottál? The man is man. Az ember ember, bárhova mész!' Akkor még nem tudtam, hogy ez a legfontosabb mondat, amit életemben hallottam.

Popper Péter - Lélekrágcsálók "Sok nevelési csőd okozója, hogy nem szabnak határt annak.."

Sok nevelési csőd okozója, hogy nem szabnak határt annak, meddig lehet visszaélni egy másik ember szelídségével, bizalmával, elfogadásával. Ilyenkor a gyerek elkezd provokálni, mert attól szorong a legjobban, hogy milyen az a felnőtt, akit ő, a kölyök parttalanul ugráltathat. Hát milyen biztonságot ad egy ilyen szülő? Semmilyet! Így bele lehet sodorni a gyereket egy teljesen irreális viselkedésbe, mert lelke mélyén állandóan azt várja, hogy valaki odacsapjon az asztalra, és azt mondja: elég! De ez ugyanígy működik pároknál is. Tudatosan, tudattalanul mindenki próbálgatja a partnerét, hogy meddig mehet el vele szemben. Ha sehol sem szabnak határt, abból mindig nagy baj lesz.

Dr. C. Molnár Emma - Párkapcsolat Klinika "Első éveinkben volt egy olyan idilli állapot.."

Első éveinkben volt egy olyan idilli állapot az életünkben, hogy akit szerettünk (anyu, apu) maga volt az isten - ám ahogy felnőtté cseperedtünk, ez az isten földi létezővé vált. Egy szülő-gyermek kapcsolat egyik nagy próbatétele, egyben fontos fejlődési fázisa, hogy adott ponton át tudjon alakulni felnőtt-felnőtt kapcsolattá. Amikor valakivel szerelembe esünk, nagyon hasonló dolog történik. A kezdeti óriási lángolásban átéljük azt, hogy Gipsz Jakab az Isten, és nem vesszük tudomásul, hogy ő is arra a sorsra fog jutni, mint a szüleink, mert hosszútávon felnőtt-felnőtt szövetségi mintázatban kell élni az életünket. Ezzel fontos tisztában lennünk, különben megtörténtekor azt gondoljuk, hogy a kapcsolattal van baj, és bizonyára nem Jakab az 'Igazi'.

Feldmár András " Az önismeret az egy marhaság..."

Az önismeret az egy marhaság. Én arra jöttem rá, hogy, amit egy tükörből tudok meg magamról, vagy amit az érzelmeim, vagy gondolataim megvizsgálásából szedek ki, az mind triviális, vagy hamis ahhoz képest, amire akkor jövök rá, amikor különböző szituációkba kerülök, különböző helyzetekbe teszem magamat. Az igazi önismeret nekem az lenne, hogy menjünk csatába, vagy másszuk meg valamelyik hegyet, vagy menjünk el a Mesekörbe, és nézzük meg, hogy hogyan viselkedem váratlan, ismeretlen helyzetekben. Ebből ismerhetem meg magamat. Egy spártai fiú sem tudta meg magáról, hogy bátor-e vagy gyáva, amíg egy közelharc kellős közepében nem találta magát. Tehát minél többet teszem magamat váratlan és változatos helyzetekbe, annál kevésbé fogok izgulni, kipróbálom magamat, és végső soron mégiscsak gyarapodnak a tapasztalataim a világról és önmagamról. Bion azt tanácsolta a terapeutáknak, hogy még, ha egy páciens a százötvenhatodik órájára jön is, a terapeuta olyan tudatállapotba legyen, mintha akkor találkoznának először. Ennek a dolognak Bion a Zero State (0 állapot) nevet adta. Ezt kell gyakorolni, és ha ez igaz a másikra, akkor igaz önmagamra is. A másik sem és én sem arra valók vagyunk, hogy tudásunk legyen magunkról, hanem, hogy szeressük magunkat. A 0 állapot azt mondja, hogy nincsen más megismerés, csak a szeretet. A szeretet dinamikája az egyetlen lehetséges dinamika egymás felé, ezen az úton ismerjük meg egymást és önmagunkat. A Bibliában gyakran szerepel az, hogy megismerte, vagy tudta a feleségét, ez nem mást jelent, mint hogy szeretkezett vele. Nem megdugta, hanem szeretkezett vele. Nagy különbség.
A meséket használjuk kiindulópontként, mert a mesék archetipikus szimbólumrendszere mindannyiunk számára érthető. Mesekörnek (Ezüstrét, Aranyrét, Gyémántrét) nevezzük az önismereti csoportjainkat, hogy azok, akik belépnek, ne féljenek, hogy bátran kezdjenek el játszani velünk. A három rét "A barna tehén fia" című mesében Laci, a főszereplő próbatételeinek a színhelyei. A Mesekörben helyzetek, gyakorlatok, próbatételek vannak. Én utálom a különféle teóriákra felépített önismereti csoportokat, de értékelem azt, ami praktikus, ügyes kihívó, állásfoglalásra késztető csoport arra tanít, hogy az ember ügyes legyen Ezek a meseolvasások, gyakorlatok, játékok arra lesznek jók, hogy élő helyzetekben kipróbálják magukat a résztvevők, ezekben tenni-venni lehet, aztán mindenki mehet haza.

Yehuda Berg "Az információ birtoklása még nem tesz senkit spirituálissá..."

Az információ birtoklása még nem tesz senkit spirituálissá. A viselkedésünknek kell változnia. Ha valaki segítséget kér tőlünk, hamar mondunk igent... vagy nemet? Ha egy nehezen kezelhető ember tűnik fel az életünkben, magunkhoz öleljük őt, mint valakit, aki azért jött, hogy tanítson nekünk valamit, vagy csak egy újabb megoldandó gondként gondolunk rá? Ma gondolj egy olyan tanításra, amellyel könnyen tudsz azonosulni. Kérdezd meg magad, hogy e szerint a tanítás szerint élsz-e. Ha nem (vagy nem annyira, amennyire képes lennél rá), az is rendben van. Az első lépés a felismerés.

Müller Péter "Az emberek nem tudják, milyen fontos lenne időnként önmagunkkal lenni.."

Az emberek nem tudják, milyen fontos lenne időnként önmagunkkal lenni. Azt meg végképp nem, hogy másokban az ilyen csendes órákat tiszteletben kell tartani.

Dr. Vekerdy Tamás "Nincs gyávább az agresszív embernél, ha a magáénál nagyobb és erősebb agressziót tapasztal."

Nincs gyávább az agresszív embernél, ha a magáénál nagyobb és erősebb agressziót tapasztal.

Pál Feri "Amikor a függőségeinktől valamennyire szabaddá válunk, akkor először nem az öröm érkezik meg.."

Amikor a függőségeinktől valamennyire szabaddá válunk, akkor először nem az öröm érkezik meg, hanem a fájdalom. Mivel jobb helyzetbe kerültünk, azt gondoljuk, rögtön jobban is fogjuk érezni magunkat, ez azonban gyakran nincs így. Amikor jobb helyzetbe kerülünk, akkor sokáig akár rosszabbul is érezhetjük magunkat, mert a függőségeink a lelki egyensúlyunk részét képezték. Éppen azért nem olyan könnyű tőlük szabadulni, mert valamit megadtak nekünk, amivel kapcsolatban súlyos hiányérzetünk volt. A szabadság pedig furcsa hatást gyakorol ránk. Egyszerűen meglep bennünket, hiszen mást szoktunk meg. Meg is ijeszt, és kissé tanácstalanok is leszünk. Nem nagyon tudjuk, hogyan bánjunk vele. Ilyenkor megeshet, hogy újra valamilyen függőség után nézünk...

Müller Péter "Ha magammal nem vagyok harmóniában, másokkal sem lehetek.."

Ha magammal nem vagyok harmóniában, másokkal sem lehetek, mert kívül csak az jöhet létre, ami bent van - egy lehangolt hegedű összezavarhat egy egész zenekart. Ha magamat nem szeretem, senkit sem szerethetek igazán! Törekedhetek rá, áldozatot is hozhatok érte, néha erőmön felüli áldozatot, de nem fog menni, mert mindenki csak azt adhatja, amije van. Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat - így a Biblia. Ha nem szeretem önmagamat, a szó valódi értelmében senkit sem szerethetek akkor.

Dr. Almási Kitti "Rengetegen tapasztalják, amikor szegény országba utaznak, hogy mennyi boldog arcot látnak.."

Rengetegen tapasztalják, amikor szegény országba utaznak, hogy mennyi boldog arcot látnak, pedig a mi értékrendünk szerint boldogtalannak kellene lenniük. Mi úgy gondoljuk, hogy vannak olyan látható, megfogható vagy megszámlálható dolgok, amelyekben mérni lehet, hogy kinek van oka boldogságra, és kinek nincs, ha azokkal nem rendelkezik. Pedig sokan közülünk is megtapasztalták már, hogy ha nincs meg valamink, a külső hiány arra késztet, hogy belső értékeink, tartalékaink irányába mozduljunk el, átfogalmazzunk problémákat, és elengedjünk egyébként is felesleges dolgokat. Ha valaki negatívnak ítél meg egy helyzetet, amelyben a másik boldog, annak oka az, hogy még/már nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy szintén meglássa abban az értéket.

John Lennon "Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez.."

Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet.

Popper Péter "Lefekvés előtt írd le egy papírra azokat a gondokat, amelyek foglalkoztatnak.."

Lefekvés előtt írd le egy papírra azokat a gondokat, amelyek foglalkoztatnak, de csak emlékeztető rövid szavakban. Aztán vegyél színes krétákat, és kicsit firkálj velük egy fehér lapra. Utána jól fogsz aludni. Miért? Leírod a téged izgató gondokat, amelyeket egy pillanatra sem mersz elengedni. Így legalább éjszakára elengeded őket - le vannak írva, megvárnak. És a krétázás? Az csak játék. Sok feszültséget le lehet vezetni egy kis színes firkálással.

Tendzin Gyaco: A mai kor paradoxona

A mai kor paradoxona

Nagyobbak a házaink, de kisebbek a családjaink;
Több a kényelmünk, de kevesebb az időnk;
Több diplománk van, de kevesebb bölcsességünk;
Nagyobb tudásunk, de gyengébb értékítéletünk;
Több szakértőnk, de több problémánk;
Több gyógyszerünk, de kevesebb egészségünk;
Eljutottunk a Holdra, és vissza is tértünk onnan,
de gondot okoz, hogy átmenjünk az utca túlsó oldalára megismerni az új szomszédot,
Több számítógépet építünk, hogy több információt tárolhassunk, mint valaha, de kevesebbet kommunikálunk egymással.
Gazdagok lettünk mennyiségben, de szegények minőségben.
Ez a kor a gyorséttermeké és a lassú emésztésé.
A magas embereké törpe jellemmel.
A hatalmas profitoké és sekélyes kapcsolatoké.
Olyan időket élünk, amikor rengeteg minden van a kirakatban, de semmi sincs a szobában.

Vámos Miklós "Az indiánok úgy hiszik, a szeretet körbejár.."

Az indiánok úgy hiszik, a szeretet körbejár. Előbb-utóbb visszakapod. Valaki mástól…
A szeretet ellentéte is körbejár.
Visszakapod.
Már vissza is kaptad.

Mihalec Gábor: Gyűrű-kúra "Nagyon durva döfés a kapcsolat ellen, ha a partner önfeltárásával..."

Nagyon durva döfés a kapcsolat ellen, ha a partner önfeltárásával, közeledési kísérletével a másik fél visszaél, és kihasználja azt, hogy társa egy pillanatra sebezhetővé tette magát előtte. Mit tanul meg a másik ebből a helyzettől? Azt, hogy többé ne tegye magát sebezhetővé, és akkor is támadjon, amikor legszívesebben magához ölelné a partnerét. Dolgoztam egy párral, akik 'mesterien' művelték ezt a játékot. Miután átláttam, hogy mit tesznek egymással, a következőt ajánlottam nekik: 'Önök belementek egy halálos játékba. Szemben állnak egymással egy-egy pisztollyal a kezükben. A tár felét már kieresztették egymásba, a másik fele még a fegyverben van. Valamelyiküknek el kell döntenie, hogy leteszi a fegyvert, annak tudatában, hogy a másiknak még a kezében van, és esetleg továbbra is használni fogja azt. Ha ezt meg tudják tenni, akkor lehet Önöknek segíteni.' A férj válaszolt elsőnek: 'Én erre nem vagyok hajlandó.' Mire a feleség 'Akkor én sem!'. Sajnos ők ma már nem házaspár. Az ő példájuk is szemlélteti, hogy egy vita vagy akár egy házasság sorsát is sokszor az dönti el, hogy miként reagálunk a másik fél nyitására, közeledésére. Hiszen az intimitáshoz vezető út fontos része, hogy sebezhetővé tesszük magunkat egymás előtt, és ezzel a sebezhetőséggel soha sem élünk vissza!'

Szepes Mária "Ha végigtekintünk félelmeink siralmas történetén, két dolgot állapíthatunk meg:"

Ha végigtekintünk félelmeink siralmas történetén, két dolgot állapíthatunk meg. Az egyik az, hogy rengeteget féltünk hiába, teljesen fölöslegesen. Annyi energiát fordítottunk félelemre, amellyel nyelveket tanulhattunk, karriert építhettünk vagy nagy műveket alkothattunk volna. Másik az, hogy ha rémképeinknek csak egy tizedrésze megvalósul, hozzátartozóinkkal együtt már ezerszeres halált haltunk volna a legválogatottabb kínzások közepette. Mindkét tény azt bizonyítja, hogy erőink nagy részét teljesen terméketlen, negatív és destruktív dolgokra pazaroljuk. Mert félelemmel sohasem javíthatunk sorsunkon, sőt, nagyon súlyos mértékben ronthatunk rajta. Félelemmel soha el nem háríthatjuk a rosszat, sőt felfokozzuk veszélyét. A félelem nem gyógyít, hanem megbetegít. Egyébként jó, ha tudjuk: a bajok nagy részét elkerülhetjük, ha azokat a dolgokat önként megtesszük, amelyeket a sors kemény csapásai volnának hivatva véghezvinni, megismerésünk gyarapodása és erkölcsi gyógyulásunk érdekében.

Popper Péter "Szakításkor, elváláskor ki válik legkönnyebben a gyűlölet áldozatává?"

Szakításkor, elváláskor ki válik legkönnyebben a gyűlölet áldozatává? Az, aki még a kapcsolat rabságában, érzelmi kötelékei között sínylődik. Aki inkább átmegy az utca másik oldalára, ha történetesen arra jön a másik. Ameddig így van, addig még egykori partnerének hatalma van fölötte. Ám eljöhet egy reggel, amikor felébredve meglepően könnyűnek érzi magát - szabad lett. Ekkor ér véget egy kapcsolat.

Prof. Dr. Bagdy Emőke: Hogyan lehetnénk boldogabbak? "Mindenkit arra kérek, hogy ha nagyon feszült, nehogy lazítson!"


Mindenkit arra kérek, hogy ha nagyon feszült, nehogy lazítson! Úgysem menne. De feszíteni még tud! Akármilyen feszült, feszíteni még tud. Van egy paradox technika, amely azt kívánja, hogy feszült állapotban feszítsük végig az izmainkat. A központi idegrendszer ugyanis úgy működik, hogy ha bizonyos izmainkat túlfeszítjük, akkor utána már automatikusan ő lazít. Ezt a technikát úgy hívjuk, hogy villámrelaxáció. Lépéseit bárhol elvégezhetjük, a fő, hogy intenzíven koncentráljunk arra, amit csinálunk. Jó erősen zárjuk ökölbe a kezünket, és tartsuk fenn a feszítést. Ezután hajlítsuk be a könyökünket, hogy csak úgy dagadozzanak a bicepszek! Majd szorítsuk oda a könyökünket a bordakosárhoz. Most végigfeszítjük a lábunkat, a farizmok is kőkemények, húzódjunk egy kicsit fölfelé, mintha két centit nőni akarnánk, majd engedjük ki a levegőt, nyissuk szét a tenyerünket! Ennyi az egész, nyugodtan foglaljunk helyet! Ez az áldott kis módszer pontosan annyi feszültséget von el, hogy a maradéktól már nem betegszünk meg, nem kapunk fejfájást, azzal már meg tud küzdeni a szervezet.

Pál Feri "Azt mondják az okosok: az tud szeretni, akit már szerettek"

Azt mondják az okosok: az tud szeretni, akit már szerettek. Az tud megbocsátani, akit valamikor már föltétel nélkül elfogadtak, vagy megbocsátottak neki. A tapasztalatra szükségünk van! Persze az is elképzelhető, hogy valakinek sokkal több negatív tapasztalata van az életről, mint pozitív. Ez azonban nem akadályozhatja meg abban, hogy szabadon elköteleződjön a pozitív tapasztalatainak az emléke mellett, és azokból kiindulva élje az életét. Azt ugyanis mi döntjük el, hogy mely tapasztalatainkra tekintve és alapozva éljük az életünket." Pál Feri

Popper Péter "A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság"

A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat - a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene beírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!

Müller Péter "Akit szeretsz, nemesíted, szépíted, segítesz neki méltóvá válni önmagához"

Akit szeretsz, nemesíted, szépíted, segítesz neki méltóvá válni önmagához. Ha szereted, te vagy az egyedüli, aki megmondhatja neki, ha önmagához méltatlanul él, mert a szeretet: jogosítvány az őszinteséghez. Ha szeret - jól figyelj! - meg is hallgat. Lehet, hogy először dühbe gurul, kikel magából és üvölt, de előbb-utóbb meghallgat. Ha nem hallgat meg, nem is szeret igazán, és akkor minden hiába.

Fodor Ákos "'Kibírhatatlan!'- mondjuk. És kibírjuk..."

'Kibírhatatlan!'- mondjuk. És kibírjuk...

Müller Péter "Akármilyen zűrzavaros is valakinek az élete, ha a sorsát éli.."

Akármilyen zűrzavaros is valakinek az élete, ha a sorsát éli, végül rendbe rakja. Nagy szenvedés árán is.

Dr. Ranschburg Jenő "Becsaptak mind, meghalt a nagypapám!"


Becsaptak mind, meghalt a nagypapám!
Hisz sír mindenki, mint a vízözön
És rám szólnak, hogy újra nagy a szám
Mert ehhez aztán végképp nincs közöm!
Becsaptak mind, meghalt a nagypapám…
Elmondom neki, majd ha visszajön!

Dr. Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság "Mit lehet tenni a gyerekért?"

Mit lehet tenni a gyerekért? Ahogyan Rudolf Steiner, a Waldorf-iskola alapítója mondta: tisztelettel fogadni, szeretettel nevelni, szabadságban elengedni. Ugyanakkor ezután is ott állni szilárdan, akár a jó tréner, aki már elengedte a tornászt, de ha zuhan, azért még el tudja kapni.

Popper Péter "Az élet nem arra való, hogy mindig jól járjunk."

Az élet nem arra való, hogy mindig jól járjunk. Az életbe bele kell férnie kudarcoknak, vereségeknek, újrakezdéseknek is. Ezek fejlesztenek ki bennünk olyan tulajdonságokat, lehetőségeket, megismeréseket, amelyek a mindig párnázott úton rejtve maradnának.

Böjte Csaba: Hidak egymáshoz

Ha tavasszal kimegyünk az erdőbe, azt látjuk, hogy az akácfán tövisek vannak, göcsörtös ágak. Ám hiába megyünk neki láncfűrésszel, faragófejszével, hogy ebben lennie kell nektárnak, hiába faragjuk, vágjuk, szúrjuk – nem jön ki semmi. Ha azonban ugyanezt a fát a tavaszi eső megöntözi, a nap megmelengeti, magától kivirágzik. Tavaly Magyarországon több mint százezer tonna akácmézet gyűjtöttek össze a méhek. Napfényből, szeretetből. A kudarcok, sebek odáig tudnak juttatni valakit, hogy begubózik, s ilyenkor könnyen elutasítóvá válhat, talán gonosszá is. Tövisek nőnek rajta. Azt gondolom, ilyenkor nem tehetünk mást, mint hogy jó meleg tavaszi esőként megöntözzük, és megteremtjük azt a miliőt, amelyben ki tud virágozni. Csak ezt tudom ajánlani, nem hiszem, hogy lenne más, tudományosabb megoldás.

Dr. Csernus Imre: Vágyaink: szárnyak vagy börtönfalak? "Ha a Dalai Lámát megkérdezik a vágyait illetően.."

Ha a Dalai Lámát megkérdezik a vágyait illetően, valószínűleg teljesen mást fog mondani, mint az emberek nagy többsége. Mert aki fejlettebb érzelmi intelligenciával bír, az nem illúziókat fogalmaz meg. A Dalai Láma lehet, hogy csak annyit fog mondani a vágyairól: jó lenne este meginni egy forró teát. És mosolyogva fog lefeküdni. Mosolyogni pedig azért tud, mert belülről elfogadta, hogy az, aki. Hogy emberből van. Az elfogadással ugyanis olyan energiákat szabadíthatunk fel magunkban, amelyek a hadakozásban elvesznének, és így a vágyaink megvalósítására tudunk koncentrálni.

Pál Feri "Egy kilátástalan helyzet nem teszi lehetetlenné a boldogság tapasztalatát.."

Egy kilátástalan helyzet nem teszi lehetetlenné a boldogság tapasztalatát, és főleg azt nem, hogy boldog embernek tartsuk magunkat. Ismertem egy 11 éves leukémiás kisfiút, akinek eljött a születésnapja. Az egész család tudta, hogy már csak néhány hónapja van hátra. Mint minden kisfiú, kért a szüleitől egy jó bőr lasztit, és boldogan játszott a születésnapján. Az anyukája közben sírt. Anya, te mit szeretnél? - kérdezte tőle a kisfiú? Hát, tudod, én néhány boldog napot szeretnék - válaszolta sírva az anyuka, s ennek valójában az volt az üzenete, hogy szeretném, ha meggyógyulnál, de tudom, hogy ez nem fog bekövetkezni. Erre a kisfiú a következőt válaszolta: Anya! Én vagyok leukémiás, nem te! Ha én kibírom, te is! Anya, mi most, MOST lehetnénk együtt boldogok, mert ma van a születésnapom!

Albert Einstein "I do not know with what weapons World War III will be fought with.."

I do not know with what weapons World War III will be fought with, but World War IV will be fought with sticks and stones.

Müller Péter "Aki jól szeret, az idővel nem 'kijózanodik', hanem egyre részegebb lesz.."

Aki jól szeret, az idővel nem 'kijózanodik', hanem egyre részegebb lesz. Ha láttál már öregeket, akik egy emberöltő után is szorosan fogják egymás kezét, tudod, miről beszélek. Ritka, de még van ilyen.

Pál Feri "Nem az a legnehezebb feladatunk, hogy belássuk, fontos a megbocsátás.."

Nem az a legnehezebb feladatunk, hogy belássuk, fontos a megbocsátás - a legtöbb ember ezt magától is tudja -, hanem, hogy felismerjük és elfogadjuk: a megbocsátás útja a haragon keresztül vezet. Akkor beszélhetünk hiteles megbocsátásról, ha előtte átpasszírozzuk magunkat a bosszúvágyon, átéljük a vágyat, hogy a másiknak is úgy fájjon, ahogy nekünk. Amíg ezt megpróbáljuk elkerülni, mert azt gondoljuk, hogy a megbocsátás ellenében hat, addig nem jön létre hiteles megbocsátás - és a legtöbben ezen a ponton akadnak el. Őket én arra bátorítom: merjenek már haragudni! Engedjék meg maguknak, hogy egy ideig akár utálják is azt a valakit. Az utálat majd el fog tűnni - és jön az együttérzés.

Carl Gustav Jung "Szép és jó, ha Ön az egész világtól függőnek érzi magát, de nem ez a lényeg.."

Szép és jó, ha Ön az egész világtól függőnek érzi magát, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy Ön nem függő, és el kell kezdenie így érezni magát. A függőség érzése pusztán kitérési manőver. Ön épp egy ilyesfajta beállítottsággal bénítja meg magát, s emiatt nem tud a saját lábára állni. Az igazi út az Ön saját útja, és el kell szánnia magát arra, hogy ezt az utat járja.

Alan Bennett "Megpróbáltunk egy kis anarchista közösséget összehozni.."

Megpróbáltunk egy kis anarchista közösséget összehozni, de az emberek nem voltak hajlandók betartani a szabályokat.

Popper Péter "Sokat szidott rohanó életformánk nem egy emberben észrevétlenül.."

Sokat szidott rohanó életformánk nem egy emberben észrevétlenül kifejlesztette a zaklatottság, a túlingereltség igényét. Az ilyen ember önmaga idézi meg azt az életformát, ami miatt panaszkodik. Üresnek érzi az életét, ha nincs túlzsúfolva elintézendőkkel. Nem tud mit kezdeni magával, ha véletlenül akad egy üres órája. Megriad a csendtől, a rövid ideig tartó egyedülléttől is. Szükségletévé válik, hogy mindig történjen valami, mindig érje valamilyen inger. Ha egyebet nem tehet, gyorsan bekapcsolja a televíziót. Miért félünk a csendtől, az önmagunkkal maradástól? Miért bömbölnek a hegyek között, a vízparton a rádiók? Miért hagyjuk elveszni életünkből a vizek, a fák, a szél hangjait?

Taiszen Desimaru "Egyedül az számít, hogy mi történik itt és most."

Egyedül az számít, hogy mi történik itt és most. Ne gondolj a múltra és a jövőre, csak koncentrálj az "itt és most"-ra. Amikor vizelsz, csak vizelj; amikor alszol, csak aludj; és ugyanígy, amikor eszel, zazent gyakorolsz. sétálsz vagy szeretkezel. Koncentrálj a jelen cselekedetre és semmi másra. Ha nem vagy boldog itt és most, soha nem is leszel.