A megismerés ott kezdődik, amikor fölfedezem, hogy ebben a közös lázálomban, ebben a kollektív létrontásban én magam mennyire vagyok részes, mekkora az a gerenda, amit a saját szememben nem veszek észre. Ha csak annyit látok a világból, hogy az elvetemült és pocsék, és az emberek kétségbeejtően sötétek benne, az nem megismerés, mert saját felelősségemre nem döbbentem rá. Így aztán föl sem tudok ébredni a saját káprázatomból. Mint az őrültek az elmegyógyintézetben, meg vagyunk győződve arról, hogy valami hatalmas félreértés miatt kerültünk ide, mi, egyedül normálisak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése