Szepes Mária "Ha végigtekintünk félelmeink siralmas történetén, két dolgot állapíthatunk meg:"

Ha végigtekintünk félelmeink siralmas történetén, két dolgot állapíthatunk meg. Az egyik az, hogy rengeteget féltünk hiába, teljesen fölöslegesen. Annyi energiát fordítottunk félelemre, amellyel nyelveket tanulhattunk, karriert építhettünk vagy nagy műveket alkothattunk volna. Másik az, hogy ha rémképeinknek csak egy tizedrésze megvalósul, hozzátartozóinkkal együtt már ezerszeres halált haltunk volna a legválogatottabb kínzások közepette. Mindkét tény azt bizonyítja, hogy erőink nagy részét teljesen terméketlen, negatív és destruktív dolgokra pazaroljuk. Mert félelemmel sohasem javíthatunk sorsunkon, sőt, nagyon súlyos mértékben ronthatunk rajta. Félelemmel soha el nem háríthatjuk a rosszat, sőt felfokozzuk veszélyét. A félelem nem gyógyít, hanem megbetegít. Egyébként jó, ha tudjuk: a bajok nagy részét elkerülhetjük, ha azokat a dolgokat önként megtesszük, amelyeket a sors kemény csapásai volnának hivatva véghezvinni, megismerésünk gyarapodása és erkölcsi gyógyulásunk érdekében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése