Pál Feri "Ha én beszélgetek valakivel, aki nem tudja, mi a legmélyebb vágya, azt szoktam kérni tőle.."

Ha én beszélgetek valakivel, aki nem tudja, mi a legmélyebb vágya, azt szoktam kérni tőle: próbáljon felidézni magában egy olyan élethelyzetet – ami még azért az elviselhetőség és az elmondhatóság határán belül van –, amikor valami nagyon rossz történt vele. Ilyenkor nem a traumáiról kérdezem, azok túl mélyen vannak, azokat nem bántjuk. Csak olyan helyzetekről, amelyekben rosszul érezte magát. Amikor pedig már ott van ennek a rossz érzésnek a mélyén, ahol például azt gondolja magáról, hogy nem szerethető, hogy egyedül van, hogy senki sem segít neki, akkor kell megkérdezni tőle, hogy most mire vágysz? MOST mire vágysz? És ezt meg fogja tudni mondani! Egyszer csak a mély fájdalmából előtör a legmélyebb vágya. Ez a gyakorlat pillanatnyi fájdalommal jár, de utána egy elemi felismeréssel, hogy ebbe már bele tudok kapaszkodni, mert átéltem! Átéltem, erre vágyom – és nem adom kevesebbért az életem!

Weöres Sándor: A teljesség felé (részlet) - Angyalok

Angyalok

Ha bensőd tartalmait elrendezed; ha különválasztod magadban személyed változó múló elemeit és lényed változatlan, örök világát: a múló elemek úgyszólván tárgyakként, növényekként, állatokként mutatkoznak előtted, s az örök világ tényezőivel érintkezni tudsz. Egyszer csak észreveszed magányodban, hogy száj és fül használata nélkül valakitől tanulsz; és eleinte nem tudod, hogy képzelődsz-e, vagy egy testtelen lény ereszkedett le hozzád. Láthatatlan tanítód nem káprázat, nem is hozzád-ereszkedett szellem, hanem a személyed alatt rejlő végtelen áramok valamelyike. A végtelen áramok a személyiség formálói és vezetői, melyek a személyiség áttörése után hozzáférhetők és kikérdezhetők. Bárki érintkezhet velük, csak nem mindenki tud erről; az intuíció, az előzmény-nélküli hirtelen felismerés, mindig a végtelen áramok valamelyikének sugallata.

A személyiség-mögötti végtelen áramokat a keresztények angyaloknak, az ógörögök Isteneknek, az indek déváknak nevezik. Kifélék ezek az angyalok, istenek, dévák? Nem személyek; a mindenséget átható lélek-erők; nem is saját lényünkön kívül levő és hozzánk leereszkedő szellemek, de nem is saját lényünk alkatrészei, hanem a személyiség burka alól feltáruló meztelen lélek erői; a léleké, mely nem ,,az én lelkem” s nem ,,külön lélek”, hanem a "lélek", határtalanul.

Az egyéniségbe-süppedt mai ember elvesztette az angyalokról való tudást; nem hisz a levegőből leereszkedő láthatatlan szárnyasokban és ebben igaza is van. Csakhogy nem tud arról, hogy személyisége és lelke nem azonos; arról, hogy időbeli személyisége mögött rejlik a nem-időbeli lélek, mely nem valakinek a lelke, hanem tagolatlan, határtalan; s a léleknek különféle megnyilvánulásai az angyalok; úgy rejlenek benne, mint a színek sokasága a színtelen napsugárban. S aki múló személye alá hatol; érintkezésbe lép az angyalokkal, ahogy a börtönablakot kitörő rab érintkezésbe kerül a tiszta levegővel.

Vannak másfajta angyalok is: egy táj, egy család, egy nemzet angyala és még sokféle. S vannak ördögök is. Az angyal, vagy ördög nem személy, de nem is jelkép. Ha bármely megnyilvánulásodban észreveszed azt, ami benne nem időbeli, nem zárt, nem saját: ez az angyal, vagy az ördög.

Egy-egy általános-emberi gyarlóság: a kapzsiság, könnyelműség, fösvénység, stb. éppúgy nem zárt és nem egyéni, akár a lélek. Pazarlótól pazarlóig, fösvénytől fösvényig láthatatlan áram vezet, nem térben, mégis szinte kitapinthatóan: ez az áram az ördög.

Angyal és ördög közt éppúgy nem lehet éles határt vonni, mint jó és rossz ember közt. A személyiséged mögötti végtelen áramok, ha hozzájuk férkőzöl, angyalként, ha az élet salakjait föléjük halmozod, ördögként viselkednek.

Weöres Sándor "Ha egy tányérról levest ettél, az üresen maradó tányérra azt mondod: piszkos; pedig nem tapad rája más.."

Ha egy tányérról levest ettél, az üresen maradó tányérra azt mondod: piszkos; pedig nem tapad rája más, mint annak a levesnek maradéka, melyet az előbb mint tisztát ettél. A trágya a szoba közepén mocsok, a gabonaföldön éltető-erő. Így van mindennel, ami tisztának vagy mocskosnak tűnik; semmi sem önmagában jó vagy rossz, csak a helyzete szerint.